Milyen üldöztetéseket viseltem el, és mindegyikből megszabadított az Úr! (2Tim 3,11)

Jézus Krisztus előre felkészítette Pált, hogy sokat kell majd az ő nevéért szenvednie. Az apostol az utolsó levelében így emlékezik vissza: milyen üldöztetéseket viseltem el! Azonban soha nem dicsekedett szenvedéseivel, és nem panaszkodott miattuk. Vállalt mindent Krisztusért és mások üdvösségre segítéséért.

Családja valószínűleg kitagadta, munkatársai közül is többekben csalódnia kellett, volt valami súlyos betegsége, éveket kellett börtönökben töltenie, saját népe a halálát akarta, sok baleset érte hosszú útjain, és olykor még a gyülekezetek is támadták. Hogyan maradt ő nyugodt és derűs ennyi baj között?

Tudta, hogy semmi nem történik vele véletlenül. Mivel ő „a Krisztusban" van, minden neki szánt ütés előbb Krisztust éri, neki csak annyi jut, amennyire szüksége van ahhoz, hogy alázatos maradjon. - Nem a nyomorúságaival foglalkozott, s főleg nem az ellenségeivel, hanem mindig a küldetésével. Nem engedte, hogy uralmába kerítse a keserűség, lázadás, önsajnálat. - Mindig újra igent mondott Isten akaratára. Meg akart ő gyógyulni betegségéből is, de amikor Jézus azt mondta, ennek így kell lennie, elfogadta. Nem beletörődött, hanem bizalommal elfogadta.

Nemcsak a hiányait látta, mint mi gyakran, hanem azt a sok jót is, amit Istentől kapott, s amit Isten általa és körülötte cselekedett. Ezért nem került bajainak az igézetébe, hanem tele volt hálával. - Minden nehézségben meglátta a lehetőséget is. Ha börtönbe zárták, az őreinek prédikált, és őket vezette Jézushoz.

Nem felejtette el, hogy minden szenvedésünk ideiglenes, a Krisztussal való dicsőség pedig örökkévaló lesz. Túllátott a pillanatnyi nehézségeken. És Krisztus érettünk vállalt sokkal nagyobb szenvedését soha nem tévesztette szem elől. Annak köszönhette egész életét, azért maradt hálás örökre.