Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaRendkívüli lélek
Napi Ima4 imádkozás 

Ez a Dániel kiemelkedett a főkormányzók és a kormányzók közül, mivel rendkívüli lélek volt benne... (Dán 6,4)
Dánielt tizenéves korában hurcolták el Júdából a babiloni fogságba. Ott idővel magas rangú tisztviselő lett a királyi udvarban. Istenfélő ember a pogány környezetben. Lépten-nyomon kiderült, hogy van valamije, amire gyakran szükségük van a többieknek, de ami nincs meg mindenkiben. Így emlegették: rendkívüli lélek van benne.
Miben állt ez? Dániel olyan kérdésekre is tudott válaszolni, amikre az udvar bölcsei nem. Olyan segítőkészség volt benne, amit csodáltak. Olyan becsületesen végezte hivatali munkáját, hogy nem lehetett hibát találni benne. Csendesen élt, de az élő Istennel való közösségét bátran vállalta, akkor is, ha ezért szenvednie kellett. Sugárzó ember volt: az Istennel való lelki közösségben feltöltődött, és olyan értékeket tudott továbbadni, amelyekre mindenki vágyik, de az ember magából nem tud árasztani. Átjárta Isten szentsége, és ez rendkívüli jellemet formált ki benne, ami a leghétköznapibb helyzetekben is megnyilvánult. A pogány világ pedig rászorul azokra a kincsekre, amelyeket Isten Lelke ad a benne hívőknek.
Jézus Krisztus ezt a rendkívüli lelket, az ő Szentlelkét minden benne hívő számára hozzáférhetővé tette. Isten ad Szentlelket azoknak, akik neki engedelmeskednek (ApCsel 5,32). Ne érjük be kevesebbel, ne legyünk kis igényűek a hívő életben! Isten újjászületett gyermekei kapják ezt a rendkívüli lelket, s a Szentlélek jézusi jellemet formál ki bennünk. Megtanít mindig ugyanannak maradni, hitetlen közegben is tiszta életet élni, ad olyan bölcsességet, szeretetet, ami túlmutat rajtunk Istenre, s amikor az emberek látják tetteinket, dicsőítik mennyei Atyánkat (Mt 5,14). A világnak nagy szüksége van azokra, akiket Isten Lelke vezet.
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE (KISBOLDOGASSZONY)
A nap Szentje SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Kisboldogasszony
Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „A csodálatos lánygyermek köszöntése”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Ókeresztény imádság Ó, szent Szolgálóleány és az Ige Anyja,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Tönkrement
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…ne nélkülünk…” Zsid 11,30–40
Napi Ige és Gondolat Isten háza 2026 szeptember 7. hétfő
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „Az egész világ megváltásának hajnala és reménye” 