A második (parancs) ez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. (Mk 12,31)

Egy új keletű tévtanítás szerint a szeretet kettős parancsa három, mert nemcsak azt mondja, hogy szeresd Istent és felebarátodat, hanem azt is, hogy szeresd önmagadat. A helyes önértékeléshez és önmegvalósításhoz szüksége van az embernek arra is, hogy megtanulja szeretni önmagát. Mit ír erről a Szentírás?

Más az önmagam elfogadása, és más az önmagam szeretése. Az előbbire bátorít a Biblia. Ír arról, hogy Isten egyenként megtervezett mindnyájunkat, mind „egyedi darabok" vagyunk, „egyedüli példány" (Kosztolányi). Mint Isten alkotását fogadjam magamat: a külsőmet, képességeimet, adottságaimat, hiányaimat. Legyek hálás minden tőle kapott értékemért, és tartson alázatban minden hiányosságom! Mindnyájunkból hiányzik valami. Aki így elfogadja magát, annak helyes önértékelése lesz, és boldogan szolgál Istennek és segít embertársainak.

Ez azonban nem önszeretetet jelent. Az önszeretet velünk születik, azt inkább fékezni kell olykor. Jézus világosan két parancsról beszél: szeresd Istent, és szeresd felebarátodat. A „mint magadat" csak mérték: legalább úgy szeresd a másikat, amennyire magadat szereted!

Az önszeretetet egyenesen bűnnek minősíti a Biblia, például az utolsó időkről írja, amikor felerősödik minden gonoszság: lesznek az emberek magukat szeretők (önzők), pénzsóvárak... (2Tim 3,2).

Jézus Krisztus sokkal inkább az önfeláldozásra adott példát, és arra bátorít. A felebarát iránti szeretetből fakadó önfeláldozás és az önszeretet semmiképpen nem fér meg együtt.
A Biblia tanítása tehát világos: fogadjam el és ápoljam Istentől kapott testemet, lelkemet! De legalább ilyen fontos legyen nekem a másik ember teste és lelke is, akkor teszek eleget Isten parancsának. Ennek az egészséges egyensúlynak a feltétele, tápláló forrása pedig az, ha teljes szívemből szeretem Istent.