Oszd meg kenyeredet az éhezővel..., és ne zárkózz el testvéred elől! (Ézs 58,7)

Miért zárkózunk el testvérünk elől? Azért, mert nem testvért látunk benne, hanem vetélytársat, ellenfelet, sőt olykor ellenséget. Félünk tőle, féltjük tőle a javainkat. És őt miért nem féltjük? Mióta az ember szembefordult Istennel, szembekerült embertársával is. S ez így tapasztalható - attól kezdve, hogy egy családban megszületik a második gyermek, egészen a világűr birtoklásáig.

Isten arra figyelmeztet, hogy az emberiség egy vérből van teremtve, tehát egy nagy család, úgy kellene néznünk mindenkire, mint testvérre. A bizalmatlan, önző, közönyös magatartás elzár egymástól, a magára maradt ember még inkább fél, és aki fél, az agresszív lesz.

Hogyan lehet ennek véget vetni? Pál apostol tanácsa: béküljetek meg Istennel (2Kor 5,20)! Isten nem ellenség, ti se hadakozzatok ellene, és ne is védekezzetek ellene! Nem büntetni készül, hanem ajándékot kínál. Aki őt elkezdi szeretni és szolgálni, az képes lesz szeretni és segíteni a másik embert is. Függetlenül attól, hogy kicsoda. Nem azt nézi, hogy megérdemli-e, vagy hogy megéri-e segíteni neki, csupán azt, hogy szüksége van rá. Isten is csak azt nézte, amikor könyörült rajtunk.

Az ilyen ember megszabadul az önzéstől. „Az volt a bűne... Sodornának, hogy bár... kenyérbőségben... volt része..., a nyomorultat és a szegényt mégsem támogatta." (Ez 16,49)
Megszabadul a közönytől. „Ne nézd el, ha embertársadnak... juha elcsatangol, ne menj el mellettük közömbösen..." (5Móz 22,1-4)

Felszabadul arra, hogy sose érvényesítse a maga előnyeit mások kárára, de mindig legyen kész akár a saját rovására is segíteni, adni, örömöt szerezni, áldozatot hozni másokért. Jézus Krisztus erre adott példát, s az a mi lelki gazdagságunk forrása, hogy ő azért jött, hogy szolgáljon, és az életét adja váltságul sokakért (Mk 10,45). Boldog az, aki meri őt követni ezen az úton.