Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaMit tegyünk mi?
Napi Ima2 imádkozás 

Amikor ezt hallották, mintha szíven találták volna őket, ezt kérdezték...: „Mit tegyünk...?" (ApCsel 2,37)
A bűnös ember újjáteremtése, az újjászületés mindenestől Isten munkája. És mit tehetünk érte mi? Ezt kérdezték pünkösdkor is az emberek Péter prédikációja után.
S ő mit válaszolt? „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát." (38. v.)
Vagyis mi az események sorrendje? Hallgatták az igét, azt komolyan vették (mintha szíven találta volna őket), bűnbánatra jutottak, ennek jeleként megkeresztelkedtek, Jézus érdeméért bocsánatot kaptak, s akkor megkapták a Szentlélek ajándékát.
Isten mindent az ő igéjével végez el. Ige nélkül nincs életváltozás. Valóban életkérdés, hogy hallgassuk Isten igéjét, és fogadjuk be, vagyis vegyük személyesen magunkra nézve komolyan azt. Isten igéje leplezi le bűneinket, a Szentlélek indít őszinte bűnbánatra, ő tesz bizonyossá afelől, hogy bocsánatot kaptunk, s ő vezet utána az engedelmesség útján.
Ezt a sorrendet nem lehet megfordítani, mindenütt így olvassuk a Szentírásban. Nem lehet előrevenni a Szentlélek ajándékát, mert csak a Jézusban hívő, bűnbocsánatot nyert ember kap Szentlelket.
A mi feladatunk tehát az, hogy hallgassuk az igét, és fogadjuk be, vegyük azt komolyan. Ezt a Biblia így is nevezi: igazat adtak Istennek (Lk 7,29). Mit tegyünk mi? Adjunk igazat Istennek, valljuk meg és hagyjuk el bűneinket, és tegyük meg, amire a Lélek indít! De ne feledjük, hogy mindebben Isten kegyelme, Isten Lelke segít bennünket!
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Még harminchárom napig maradjon otthon az anya…” 3Móz 12
Napi Ige és Gondolat Vőlegény 2026 április 13. hétfő
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 