„...mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma...” (Mt 6,11)

A három te-kérés után következik három mi-kérés. Ezek között az első ez. Gondolkozzunk el minden szaván!

Kenyéren a Szentírás érti mindazt, ami testi jólétünket biztosítja. Az élelem, ruházat, lakás, munka, emberi kapcsolataink, siker, téli tüzelő - mind beletartozik ebbe (Luther). Isten fontosnak tartja, hogy ezekkel mindenki rendelkezzen. Annak, hogy sokak hiányt szenvednek, önzésünk az oka. Ő a pusztában vándorló népéről is évtizedeken át hűségesen gondoskodott. Minden nélkülözés oka a bűnös ember mohósága vagy élősködő természete. Az, hogy tőle kérjük a mindennapi kenyeret, nem azt jelenti, hogy nem akarunk megdolgozni érte. De ahhoz is az ő gondviselő szeretetére van szükség, hogy legyen munkánk, erőnk, és eredményes legyen a fáradozásunk. E kérés mögött alázat van: rászorulok Isten segítségére. Helyes önismeretre vall: nem tudom magam előteremteni, ami szükséges. Bizalom: ő meg fogja adni.

A mi kenyerünket kérjük. Legyen nekem fontos a más kenyere is, ne csak a magamé! És vegyem észre, hogy abból, amit Isten nálam tett le, nem kell-e egy részt továbbadnom! Ne legyek rest sáfárként tekinteni tőle kapott javaimra! Hadd legyek gondviselő szeretetének eszköze! Nagy kiváltság Isten háztartásában kézbesítőként szolgálni.

Naponként kérjük a szükséges javakat. Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad tervezni, tartalékolni, gyűjteni, de ez a kérés kizár a hívő életéből minden mohóságot, telhetetlenséget, kapzsiságot, követelőzést (Kálvin). Aki így imádkozik, az bízik Istenben, hálás és elégedett ember. Neki a kevés is mindig elég, míg másoknak a sok is gyakran kevés. És az ilyen embernek nem árt meg a bővölködés sem (Fil 4,12).

„Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel..." (1Tim 6,6) Jellemző ez rám?