Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban? (Lk 24,18)

Egy halott Krisztus emlékével, az élő Krisztus nélkül csak ilyen csüggedten járhat az ember, ahogy ez a két emmausi férfi. Ma is többen mennek így kifelé a templomból, a vallásból, kedves, de halványuló emlékekkel, nem tudva, hogy Krisztus él.

Miközben keseregtek, hozzájuk csatlakozott a feltámadott Úr, de egyelőre nem ismerték fel. Mindig Jézus lép oda mellénk, mert ő számon tart, név szerint ismer, és nem hagy reménytelenségben. Kérdezgeti, beszélteti őket. A férfiak pedig elmondják, milyen nagy baj az, hogy őt megölték és nincs többé. Ilyen okosakat mondunk ám, ha nem tudjuk, hogy mi is történt valójában Jeruzsálemben azokban a napokban. Mert ők csak a felszínt látták, az eseményeket. De hogy mi volt Jézus halálának a valódi oka és célja, azt nem. Mert nem csak annyi történt, hogy a nép akkori vezetői kivégeztették őt. Hanem ezzel egy örök isteni terv valósult meg, mert ez nyitotta meg előttünk az Istenhez visszavezető utat. Mi az Isten elleni lázadásunkkal kizártuk magunkat a vele való közösségből, s ezzel halálra ítéltük magunkat. Jézus Krisztus ezt az ítéletet vállalta magára, és helyettünk elszenvedte. Rajta hajtotta végre az igazságos Isten azt a büntetést, amire mi szolgáltunk rá, s amit nekünk kellett volna elszenvedni. Így viszont szabadok vagyunk, még egyszer nem hajtja végre azt Isten, hanem mindenkit, aki ezt komolyan veszi, gyermekévé fogad. Ez a helyettes elégtétel történt meg Jeruzsálemben azokban a napokban.

Aki ezt tudja és hiszi, az azt is tudja, hogy Isten feltámasztotta Fiát a halálból, és Jézus Krisztus ma is él. Semmi okunk tehát a csüggedésre, de minden okunk megvan az örömre, reménységre, hálára. Mert nem egy halott Megváltóra emlékezünk, hanem élő Urunkat követjük és magasztaljuk.