Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaMa
Napi Ima4 imádkozás 

Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma... Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket... (Zsid 3,13.15)
Vannak emberek, akik gyakran menekülnek a jelen feladatai elől a múltba vagy a jövőbe. Nincsenek ott igazán, ahol vannak, mert az eszük már a következő feladaton jár. Vagy éppen elmerengenek a múlt dicsőségén, vagy bénítják őket a múlt kudarcai, s nem haladnak az éppen soron következő feladattal. Hiányzik a jelen az életükből. Halogatják a feladatok megoldását, vagy már ma cipelni akarják a holnap terhét is, aggóddalmaskodnak.
Jézus mindig a jelenben élt. Tudta, hogy honnan jött, és tudta, hogy miért jött - tehát rendben volt a múltja és jövője, s ezért minden figyelme, ereje megmaradt a mára. Mindig felismerte és elvégezte az éppen soron következő szolgálatot. Megy Jairus házához, de közben meggyógyítja a vérfolyásos asszonyt is. Kész éjjel is fogadni Nikodémust, egész éjszakai szenvedése után hajnalban észreveszi a tagadó Pétert, a kereszten is gondol édesanyja jövőjére, és közben üdvözíti a vele megfeszített gonosztevőt... Mindezt kapkodás nélkül, mindent a maga idejében.
A halogatás egyik következménye, hogy nem biztos, hogy lesz alkalom pótolni az elvégzendőt. A másik, hogy megvan az akkori feladat is, s ha nem győzzük, felhalmozódik a mulasztás, s az újabb bajok forrása lesz.
Mi kell ahhoz, hogy valakit Isten jól használhasson a mában? Rendezett múlt és rendezett jövő. Aki bocsánatot kapott minden múltbeli bűnére, mulasztására, s aki tudja, hogy Istennél van elkészítve a jövője, beleértve az örökkévalóságot is, annak minden ereje megmarad a jelen feladataira, tud örömmel élni, kész mindig az éppen szükséges szolgálatra, érzékeli, mikor minek van itt az ideje, és nem vonakodik cselekedni, de nem is akarja ma elvégezni a holnap feladatait.
Tanuljunk Jézustól örömmel élni a mában!
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este SZOMBAT
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Évközi 22. vasárnap
Napi szent KALKUTTAI SZENT TERÉZ, SZŰZ
A nap Szentje Kalkuttai Szent Teréz
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Ez 34,10–16 Evangélium Mt 16,13–19 Nagy Szent Gergely pápa egyházatya
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Rozália
Kalkuttai Szent Teréz (1910-1997) A szegények anyja és védelmezője A Szeretet Misszionáriusai rend alapítója
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Kempis Tamás Uram, vakságban vagyunk,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek Szerdahelyi Szedenits István: Jövök Uram!
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Előlegezett bocsánat
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…a feltámadás példájává lett.” Zsid 11,17–22
Napi Ige és Gondolat Egy gyógyulás útja – 5. 2026 szeptember 5. szombat
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Hetedik nap
Kalkuttai Szent Teréz Az élet himnusza 