Akkor bement a másik tanítvány is (Jézus sírjába)..., és látott, és hitt. (Jn 20,8)

János apostol a görög nyelv finom árnyalataival fejezi ki, hogyan jutottak el az emberek Jézus Krisztus feltámadásának napján boldog húsvéti hitre. Jézust pénteken feszítették keresztre, szombaton nem volt szabad tenni semmit, vasárnap már hajnalban kimentek a sírhoz az asszonyok. A magdalai Mária „látta, hogy a kő el van véve a sírbolt elől", elfutott tehát a tanítványokhoz, és azt mondta nekik, hogy elvitték az Urat a sírból.

Erre Péter és János azonnal odamentek. Péter benézett a sírba, látta, hogy a halotti leplek ott vannak szépen összehajtogatva.

Utána János is bement, ő is ugyanazt látta, de neki közben eszébe jutott, amit Jézus korábban mondott, hogy a harmadik napon fel fog támadni. Ma van a harmadik nap - akkor az Úr feltámadt! Látott, és hitt.

Hármójuk látását három különböző szóval fejezi ki a szentíró. Mária éppen csak odapillantott, s annyit látott, hogy nincs a helyén a zárókő, s már futott is, hogy ezt hírül adja. Ez a legfelszínesebb „látás". - Péter alaposan szemügyre vett mindent, s közben gondolkozott, de nem tudta megfejteni a rejtélyt, hova lehetett Jézus teste. Az itt használt szó az alapos vizsgálódást fejezi ki. - János pedig - miközben szintén vizsgálódott - kijelentést kapott, a Szentlélek eszébe juttatta Jézus szavait, s az ige és a Szentlélek mindig hitet ébreszt az ember szívében, vagy megerősíti a hitet, és a teljes valóság látására segít el. Nemcsak a felszínt észlelem, nemcsak a racionális gondolkozásig jutok el, hanem komolyan veszem „a láthatatlanokat" is (2Kor 4,18), és helyes következtetésre jutok. Isten igéjének a fényébe kerül, amit látok, s így helyes távlatból a teljes valóságon tudok tájékozódni. Ne érjük be kevesebbel, ne akadjunk el az első kettőnél!