Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom. (Lk 14,27)

Egy alkalommal Jézus nagyon szigorúan beszélt arról, hogy mi tesz valakit alkalmatlanná arra, hogy az ő tanítványa legyen. Három okot említett:

1. Aki jobban szereti a számára legfontosabb embereket vagy önmagát, mint Jézust, az nem lehet a tanítványa (Mt 10,37). Nem „meggyűlölni" kell őket, hanem átsorolni. Aki Jézus követője lett, annak az életében ő legyen az első helyen, s mindenki utána következzen! Az ő személye legyen meghatározó minden tekintetben! Ettől nem kell félni, mert mindenki így jár jól. Hiszen akinek Jézus Krisztus abszolút tekintély, aki csak őt hajlandó imádni, az tudja helyesen szeretni a szüleit, házastársát, gyermekeit, önmagát s még az ellenségét is.

2. Aki nem hordozza a keresztjét, az sem lehet tanítvány. A kereszt mindig a Krisztusért vállalt lemondás, szenvedés, önmegtagadás. (A betegség, rossz szomszéd, kellemetlenség „tövis", nem kereszt.) A kereszt az áldozat jelképe. Krisztust követni áldozatvállalást, folyamatos önmegtagadást is jelent. Az érte vállalt gúny, mellőzöttség, a magam kényelméről, hiúságáról való lemondás: kereszthordozás. Mire vagyok kész Jézusért? Mibe kerül nekem a kereszténységem?

3. „...aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom." (Lk 14,33) „Vagyon" az, ami az életünkben Jézus mellé vagy az ő helyére kerülhet. Ami olyan vagy csaknem olyan fontos lesz, mint ő. Amiben bízik valaki, ami lefoglalja, betölti, és így visszatartja attól, hogy kövesse Krisztust. Az erényeink, jótetteink, tehetségünk, képességeink, mindaz, ami büszkeséggel tölti el az embert. Ábrahám számára Izsák lett a „vagyon", a legfontosabb. Ezért kellett volna feláldoznia, de nem kellett, mert kiderült, hogy Istent Izsáknál is jobban szereti.

Hol van Jézus az értékrendünkben? Ő-e a legfontosabb?