Ne félj, mert többen vannak velünk, mint ővelük! Uram, nyisd meg a szemét, hadd lásson! (2Kir 6,16-17)

Egy időben az arámok gyakran megtámadták Izraelt, de Izrael királya Elizeus próféta tanácsára mindig ott várta őket, ahol titokban támadni akartak. Az arám király ezért megparancsolta, hogy fogják el Elizeust. Éjjel körülvették a várost, ahol éppen tartózkodott, s amikor a szolgája ezt reggel meglátta, megrémült. Elizeus imádságára azonban megnyílt a szeme, és meglátta, hogy az ellenséges katonák és őközöttük egy védőgyűrű van, Isten megvédte szolgáját. Viszont az ellenség büntetése az lett, hogy elveszítették látásukat, és el lehetett vezetni őket.

Van, aki a láthatókat sem látja. Nem is mindig orvosi értelemben vakul meg, hanem elbizakodottságában vagy félelmében nem tudja felismerni a helyzetet, megmámorosodik valamitől, megszédül a sikertől, elvakult lesz, mert könnyelmű, vagy egyszerűen nem vesz észre másokat, még a hozzá legközelebb állókat sem.

Van, aki csak a láthatókat veszi számításba, de nem számol a láthatatlanokkal. Az arámok (és sokan ma is) csak racionális tényezőkkel számoltak, nem gondoltak arra, hogy Isten meghiúsíthatja haditervüket. Elizeus szolgája is először csak az ellenséget látta, de az Isten által küldött védelmet nem.

És vannak, akik ugyanolyan komolyan veszik a valóság láthatatlan részét, mint a láthatót. Elizeus is pontosan látta a veszedelmet, de tudta, hogy Isten meg fogja őket védeni. Tudta, hogy tehetetlen ebben a helyzetben, de azt is, hogy nem védtelen. Ezt a látást nevezi a Biblia hitnek. Ábrahám közel százéves, és még nincs gyermeke, de „hitében erős volt", és várta, hogy Isten teljesíti ígéretét. Dávid sem csupán Góliát méreteit látta, hanem Isten hatalmát is.

A teljes valóságon az tájékozódik, s az jut el helyes következtetésekre, aki a láthatatlanokkal, Isten létével és igéjével is számol.