Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaJézus haragja
Napi Ima2 imádkozás 

...ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává! (Jn 2,16)
Sokan szeretnek hivatkozni arra, hogy virágvasárnap még Jézus is méregbe gurult, és haragjában ostorral verte ki a templomból a kereskedőket és pénzváltókat. Íme - mondják -, mennyivel érthetőbb és megbocsáthatóbb, ha mi valami hasonlót teszünk.
Közben pedig ezek az emberek nem tudják, mi is történt akkor Jeruzsálemben. Hogyan kerültek állatkereskedők a templomba? Az áldozatok miatt sok állatra volt szükség egy-egy nagy ünnepen. Megvolt az arra kijelölt hely, ahol árulni lehetett őket: a templomon kívül. Az üzlet azonban jól ment, és némi összegért megengedték a templom felelősei, hogy a pogányok udvarán is lehessen kereskedni.
A pogányok udvara arra szolgált, hogy ha eljött egy Istent kereső, nem zsidó zarándok, az hallhassa ott Isten igéjét, és csendben imádkozhasson és elmélkedhessen. Ez volt Izrael missziójának egyik formája, amivel Isten bízta meg népét. Ezt tette lehetetlenné, hogy az anyagi haszon fejében ide is beengedték az üzletelést.
Jézus szemében ez olyan szemérmetlen Isten elleni lázadás, az ő igéjének, rendjének, szentségének semmibevétele volt, amit nem hagyhatott következmények nélkül. Ő nem személyes sérelmet torolt meg, nem dühbe gurult, ahogyan mi szoktunk, hanem idézi az igét, ami ellen vétettek, tanítványai pedig idézik a zsoltárt, ami Jézus haragjának az oka: „A te házad iránt érzett féltő szeretet emészt engem." Messiási tett volt a templom megtisztítása, Isten rendjének a helyreállítása. Ezért nem mert tiltakozni ellene senki.
A mi életünkben vajon minden az Isten által kijelölt helyen van? Mi szorítja ki például a vasárnapjainkból Isten igaz tisztelését? Melyik világos isteni rendelkezést kellene komolyan vennünk, hogy rend legyen az életünkben? Nem áldozunk fel anyagi előnyökért lelki értékeket?
A Pápa IMASZÁNDÉKA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Ukrajna
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Isten szavával imádkozzunk 2026 január
XIV. Leó pápa Úrangyala Urunk megkeresztelkedése
IGE naptár 1. évközi hét kedd
Napi szent SZENT HILÁRIUSZ PÜSPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ
A Szentek élete POITIERS-I SZENT HILARIUS
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Jn 2,18–25. Evangélium Mt 16,13–19. Poitiers-i Szent Hilarius püspök, egyházatya
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Erhard
A nap szentje „Krisztus Istenségének Orvosa” SZENT HILÁRIUSZ PÜSPÖK, EGYHÁZTANÍTÓ (Meghalt 367)
Napi ÚTRAVALÓ Karácsonyi idő után péntek
Az élet IGÉJE 2026 január Egy a test és egy a Lélek amint hivatásotok is egy reménységre szól Ef 4,4
Mindszenty breviárium A hazáról
A Szentek kincsesháza Szent Hiláriusz Uram, megismertem mindenhatóságodat,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Urunk megkeresztelkedése ünnepére Küldetés
Istenes versek Kaffka Margit: A Szűzanyánál
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Isten neve szent
Az Ige mellett – Vladár Gábor igemagyarázata „…az Úr felruházta lelkével Gedeont…” Bír 6,33–40
Napi Ige és Gondolat 2026 január 13. kedd
KILENCED Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóhoz Első nap: Hite és imaélete
A Szív Útja Boldog és áldott új évet kíván a Pápa Imavilághálója
Fatimai Engesztelő Nap ÖNFELAJÁNLÁS SZŰZ MÁRIA SZEPLŐTELEN SZÍVÉNEK 