...elvonult velük külön... De amikor a sokaság észrevette, utánament. (Lk 9,10-11)

Isten néhány jellemző tulajdonsága után foglalkozzunk most Jézus személyével! Kinek ismerjük meg őt az evangéliumok leírásából?

Ez a szakasz arról szól, hogy a tanítványok beszámolói után Jézus elvonult, csak velük, egy csendes helyre. Rendszeresen kereste az alkalmat, hogy egyedül, csendben legyen az Atyával, vagy tanítványaival külön is beszélgessen. Jézus sokat dolgozott, előfordult, hogy enni sem volt idejük. Ezt csak úgy lehetett bírni, hogy az Atya előtti csendben kapott mindig új erőt.

Az emberek azonban megzavarják. Mindig sok problémájuk volt, hozták a betegeiket, utánamentek. Mit tesz most Jézus? Nem háborodik fel, nem küldi el a népet, nem zúgolódik emiatt, hanem „örömmel fogadta őket". Hirdette az evangéliumot, és meggyógyította a betegeket. - Mi vajon hogyan viselkednénk hasonló helyzetben?

Miért tett így Jézus? Mert soha nem a maga akarata szerint járt el, hanem azt tette, amit az Atya akart. S tudta, hogy ez a sokaság nem véletlenül jött éppen most. Akit pedig az Atya küldött hozzá, azt ő soha nem küldte el.

Megszánta őket. Neki volt érző és együtt érző szíve, és soha nem önmagát kímélte, hanem másokért szolgált. Akkor is, ha az neki éppen alkalmatlan volt.

S mint jó pásztor enni adott a nyájnak. Mit? Igét, egészséget, kenyeret. Először hirdette az Isten királyi uralmáról szóló igét, utána gyógyított, s végül jóltartotta a sokaságot. Mi fordított sorrendet szeretnénk. Ő azonban tudta, hogy ez vezet az ember életének teljes gyógyulásához: a lélek felől kell elindulni.

A helyén van-e mindez az életünkben: a csend és a munka, magánélet és szolgálat, a lélek és a test egészsége?