„...szenteltessék meg a te neved...” (Mt 6,9)

A megszólítás után következik három te-kérés és három mi-kérés. Ez is azt jelzi, hogy az imádság központja Isten, és nem mi. Az a cél, hogy az imádság is őhozzá segítse közelebb az imádkozót, és nem az, hogy elsoroljuk neki kéréseinket. Ő úgyis jól tudja, mire van szükségünk, mielőtt kérnénk tőle.

Mit jelent ez a kérés: szenteltessék meg a te neved? A név: maga a személy. Ha ezt mondom: ehhez nem adom a nevemet, az azt jelenti: én nem állok e mellé az ügy mellé.

Szent pedig az, ami Isten céljaira elkülönített, ami más, mint a profán, az általános, a közönséges. Isten pedig egészen más, mint bármelyik teremtménye. Ezt az ő mindenek felett álló, egészen más voltát felismerni, tisztelni és másoknak is megvallani: ez jelenti az ő nevének (személyének) megszentelését.

A szent azt is jelenti: bűntől mentes, teljesen tiszta. Isten önmagában szent, nem mi tesszük azzá. Mi csak elismerjük ezt, és így viszonyulunk hozzá.

Megszentségteleníti viszont az ő nevét az, aki káromolja, szükségtelenül emlegeti, aki rajta kívül bárki mást – például egy embert – vallásos tiszteletben részesít, ahhoz imádkozik, vagy aki babonás, okkult hittel az ördögtől kér segítséget, illetve aki képmutató módon él, s miatta káromolják mások Isten szent nevét.

Megszenteli mindenki, aki mint egyedüli Istent imádja, szívből tiszteli, benne bízik, őt másokkal hitelesen megismerteti, és úgy él, hogy az élete különbözik az általánostól, mert megjelenik benne valami Isten tisztaságából, szentségéből (Zsid 12,10). Isten akarata éppen az, hogy a benne hívőkön keresztül az ő szentsége beleáradjon a világba.

Vajon általam megszenteltetik-e Isten neve?