És megnyitotta Isten az asszony szemét, úgyhogy meglátott egy forrást... és megitatta a fiút. (1Móz 21,19)

Izmaelt elküldte az apja, lemondott róla az anyja, de felkarolta Isten. Miután Hágár lemondott életben maradásukról, megszólalt az Úr: „Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját..." Nem az asszony sírását, hanem a gyermek imádságát. Isten komolyan veszi a gyermekeket, emberszámba veszi őket, nem játékszernek vagy tehernek tekinti, mint olykor mi. És a kicsi imádsága magasabbra hatol, mint az anyja jajgatása. A „jaj, Istenem" nem feltétlenül imádság.

És kiderült, hogy van ott víz, csak a kétségbeesésünk és hitetlenségünk miatt sok mindent nem látunk meg. Isten megnyitja Hágár szemét, a ki meglátja a forrást. Megnyílt szemű édesanyákra van szükség, akik komolyan veszik Isten igéjét, látják a láthatatlant is, akiknek legalább olyan fontos gyermekük lelke, mint a teste, örök élete, mint e földi boldogulása.

Mi mindnyájan vaksi szemmel születünk, nem látjuk a forrást, de Isten megnyithatja a szemünket. Hiszen minden szülő nagy lehetősége az, hogy gyermekei újjászületésénél is bábáskodhat, hogy részt vehet Isten újjáteremtő munkájában. Ehhez azonban először nekünk kell újjászületnünk.

Ó, de sok nyomorúság nem következne be, ha ezt a gyerekekkel, fiatalokkal foglalkozó felnőttek komolyan vennék! Ha gyermekeinket az ige éltető vize helyett nem a világ kólájával és csokoládéjával etetnénk. Isten ma mindnyájunkat hív:

„Ti szomjazok mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek!... Minek adnátok pénzt azért,... amivel nem lehet jóllakni?... Hallgassatok rám, és élni fogtok!" (Ézs 55,1-3)

Jézus mondta a samáriai asszonynak: „aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne." (Jn 4,14) Minden szülő nagy lehetősége: ebből inni és ezzel itatni.