Én pedig imádkoztam a menny Istenéhez, majd ezt mondtam a királynak... (Neh 2,4-5)

Illik-e imádság egy felelős államférfi szájába? Lehet-e a közügyeket imádsággal jó irányba befolyásolni? Kaphat-e védelmet, akár látványos előrehaladást is egy közösség vagy egy nép csak azért, mert hívő tagjai a munkájuk közben is állandó kapcsolatban vannak az élő Istennel?

A Biblia határozott válasza: igen. S erre nagyon jó példa a Kr. e. 5. században élt Nehémiás. Számára az imádkozás nem alkalmi időtöltés volt, hanem életstílus. Akármit csinált, közben eleven kapcsolatban maradt Istennel. Társadalmi felelősségének, népe iránti szenvedélyes szeretetének, a mások nyomorúsága iránti roppant érzékenységének forrása ebben a lelki közösségben volt. Innen táplálkozott erkölcsi tartása, kitartása, leleményessége, határozottsága és szelídsége, ami egy kritikus történelmi helyzetben sorsdöntően jó irányba vitte népe történetét.

Imádkozott, amikor magas pozícióban volt, imádkozott, amikor rossz híreket hallott népe helyzetéről, és Istent kérdezte, mi az ő feladata. Imádkozott a belső és külső ellenségek ármánykodása idején, és ez kihatott az egész közösségre. Így épült fel Jeruzsálem hetven évvel korábban lerombolt fala két hónap alatt - állandó nehézségek közepette is.

A hittel imádkozó hívők szerepe népünk történetének alakulásában sokkal nagyobb, mint gondoljuk. Ezért a felelősségük is nagy, s ha nem élnek ezzel a lehetőséggel, bűnt követnek el. Nem azt jelenti ez, hogy a történelem Urát bármire rábeszélhetnék, hanem azt, hogy Isten sok jót tartogat az őt nem tisztelő embereknek is. De kellenek, akik ismerik őt, és tartják a kezüket, hogy átvehessék és továbbadhassák ezeket az ajándékokat.

Engem használhat-e Isten erre?