Tőlem is távol legyen, hogy vétkezzem az Úr ellen, és ne imádkozzam többé értetek. (1Sám 12,23)

Sámuel búcsúbeszédének a végén elmondja, mi lesz az új feladata. Mit tesz az idős ember üres kezeivel? Ha Isten üresíti meg a kezünket, akkor az a kéz sohasem csupán üres, hanem szabad is. S az ilyen ember élete nem üressé válik, hanem szabaddá egy másik küldetés végzésére.

a. Egyik feladatát abban látja Sámuel, hogy az eddiginél is többet, mélyebben, gyakrabban imádkozzék. Aktív korában mindenki amiatt panaszkodik, hogy nincs elég ideje az Isten előtti elcsendesedésre. Mindig tenni kell valamit, s alig van lehetősége csak lenni, Isten előtt állni. Most már nem tudja járni az országot az idős próféta, ezért az emberek gondját viszi Isten elé. A körülményei miatt nem tud másoknak Istenről beszélni, de annál inkább akar másokról Istennek beszélni.

Az ilyen imádkozó öregek benne maradnak az élet pezsgésében, mindig friss információik vannak, láthatják Isten tetteit az emberek életében, fontos szereplőivé válnak Isten országa építésének, és áldássá azok életében, akiket imádságban hordoznak.

b. A másik feladat: „tanítalak majd benneteket a jó és egyenes útra". Szabaddá vált kezét útjelzőként használja. Aki ismeri a helyes utat, annak kötelessége megőrizni másokat az eltévelyedéstől. Sámuel már nem közlekedik, de segíti a közlekedőket. Mint egy tapasztalt révkalauz, óvja a veszélyektől a többieket. S úgy látja, ha ezt nem tenné, vétkezne Isten ellen.

S mit tegyen az az idős ember, aki még nem ismeri a helyes utat, amely az életre vezet? Ismerje meg, amíg arra ideje van, s ugyanígy áldássá lesz szerettei és mások számára.

S mit tegyen, aki még nem öreg? „Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg el nem jönnek a rossz napok..." (Préd 12,1) Mindenki fiatalon készíti elő az öregségét. Ez a két feladat mindnyájunk nagy lehetősége, minden életkorban!