Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaHáromnapi csend

Napi Ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
24
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Háromnapi csend

Készítsetek magatoknak útravalót, mert három nap múlva átkeltek itt a Jordánon... (Józs 1,11)

Mózes halála után a nép elfogadta Józsuét vezérnek, Isten megadta neki a szükséges tanácsokat, az emberek készek indulni. És akkor Józsué ezt mondja: három nap múlva indulunk. Miért nem azonnal? Mert szükség van háromnapi csendre, hogy lelkileg is felkészüljön a sokaság.

Először is veszély fenyegeti a lelki egységet. Márpedig együtt küzdeni csak úgy lehet, ha megvan a lelki egység. Az a három törzs tudniillik, amely a Jordán bal partján kapott földet, már helyben van. Ők kezdenék is az építkezést, a többi meg menjen és foglalja el a magáét! Ebből azonban később nagy feszültség lehetne, ezért Józsué bölcs indokkal ráveszi őket, hogy segítsenek a többieknek is. Ők pedig készek erre.

Kell ez az idő arra is, amit így mondott Isten: „Szenteljétek meg magatokat, mert holnap csodákat tesz köztetek az Úr." (Józs 3,5) Istennek ugyanis az ő nagy tetteihez nem zsenikre van szüksége, hanem megtisztított, megszentelődött emberekre. Egy ilyen nagy feladat előtt mindenkinek szüksége van arra, hogy Isten elé álljon, önvizsgálatot tartson, és újra csak egyedül Isten bűnbocsátó kegyelmében bízzon.

Kellett idő ahhoz is, hogy a pogány Ráháb felkészüljön az Isten népéhez való csatlakozásra, s a kémeknek már így tudjon beszélni: tudom, hogy az Úr nektek fogja adni ezt a földet, mert ő mindenható Isten.

Jézus negyven napig böjtölt csendben, mielőtt elkezdte nyilvános működését. Egész éjjel imádkozott, mielőtt kiválasztotta tanítványait. Csak mi ugrunk gyakran fejest a tennivalókba. Próbáljuk ki, mennyi áldás lesz azon, ha Isten előtti csenddel készülünk egy napra, egy új hétre, bármilyen megszokott vagy különösen nehéz feladatra!

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."