Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaElhívott szentek
Napi Ima2 imádkozás 

Pál... az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek... (1Kor 1,2)
Így címezi Pál apostol Korinthusba írott levelét, s utána ezeket a szenteket keményen megdorgálja bűneik miatt. Hogyan? Hát a szentek nem bűntelen emberek? Nem, és nem is erkölcsi hősök, nem vallásos lángelmék.
A Biblia azokat nevezi szenteknek, akik hisznek Jézus Krisztusban mint Megváltójukban és életük parancsoló Urában, és neki igyekeznek engedelmeskedni. Az az ember szent, aki komolyan veszi, hogy Jézus kereszthaláláért bűnbocsánatot és örök életet kapott Istentől, s hálából alá rendeli akaratát Isten akaratának. Aki így Isten számára elkülönített (ezt jelenti a szent szó), akit ő arra használhat, amire akar, aki nem képzeli, hogy a maga ura, de nem enged Istentől idegen erőknek sem.
Az ilyen ember is követhet el még bűnöket, de az Istennek való engedelmeskedés közben a jelleme mégis egyre szentebb lesz, vagyis egyre jobban hasonlít Jézushoz. Mert meg van írva: „Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá, megszentelődéssé..." (1Kor 1,30)
Ez a szentség ajándék és feladat egyszerre. Isten adja ezt a benne hívőknek, de nekünk is törekednünk kell rá: „Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek" (1Thessz 4,3). „Szentek legyetek, mert én szent vagyok." (1Pt 1,16) Isten országába csak a szentek juthatnak be.
A szentek tehát olyan újjászületett emberek, akik készek Istennek engedelmeskedni, és akiket ő képesekké is tesz erre. Ők azok, akik vétkezni is tudnak még, de már tudnak nem vétkezni is. - Jelen állapotomban én vajon szent vagyok-e?
Úr Jézus, kérlek, tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen fényedből fénysugár az életem! Amen.
A pápa IMASZÁNDÉKA Krízisben lévő papokért 2026 április
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este KEDD
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Út Algériába, Kamerunba, Angolába és Guineába.
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Krízisben lévő papokért 2026 április
XIV. Leó pápa Regina Caeli imádsága Húsvét 2. vasárnapja
IGE naptár Húsvét 2. hét kedd
Napi szent SZENT I. MÁRTON PÁPA
A nap Szentje SZENT I. MÁRTON PÁPA
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 2Tim 4,1–8. Evangélium Jn 10,11–18. Szent Szaniszló püspök, vértanú
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Vince
A nap szentje Szent I. Márton pápa és vértanú (megh. 655) Az utolsó vértanúként tisztelt pápa
Napi ÚTRAVALÓ Nagypéntek
Az élet IGÉJE „Maradj velünk, mert esteledik” (Lk 24,29) 2026 április
A Szentek kincsesháza Boldog Columba Marmion Ó, Jézusom, én nagyon nyomorult vagyok,
Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 2., az Isteni irgalmasság vasárnapjára Ceruza
Regina Caeli Mennynek Királyné Asszonya
Istenes versek Lakatos Menyhért Mi legyek?
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A százados
Az Ige mellett – Czanik Péter igemagyarázata „Tisztátalan: elkülönítve lakjék, a táboron kívül legyen a lakása.” 3Móz 13,1–46
Napi Ige és Gondolat Ékes ábrázat 2026 április 14. kedd
Isteni Irgalmasság kilenced 9. nap „Ma az elhidegült lelkeket vezesd hozzám, s merítsd be őket irgalmam tengerébe. ...”
Imanap Magyarországért Fábry Kornél püspökkel és Mijo Baradával Az Isteni Irgalmasság vasárnapján 2026 15 órától
Szeretet 