Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaBizonyságtételünk alanya

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
21
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Bizonyságtételünk alanya

(Jézus mondta:) Aki titeket hallgat, engem hallgat... (Lk 10,16)

Jézus Krisztus azt ígérte, hogy a róla szóló hiteles bizonyságtétel végső alanya mindig ő lesz. Vagyis ő ad gondolatokat, szavakat és szeretetet küldötteinek, hogy helyesen tudják átadni a meghívást az embereknek.

Így szoktuk-e hallgatni az igehirdetést, hogy azt maga Jézus mondja nekünk az igehirdetőn keresztül? És azzal a bizonyossággal szólunk-e mi is róla másoknak, hogy egyszerű szavainkon keresztül Ő maga tud megszólítani embereket? Amikor ez valóban megtörténik, egyedül neki adunk-e dicsőséget? Így hallgatni, így hirdetni az Ő igéjét, és így dicsőíteni Őt - ez következik mai igénkből.

Sok kétség van Jézus mai tanítványaiban is, hogy esetleg nem tudnak jól fogalmazni, bölcsen válaszolni kérdésekre, megfelelően beszélni róla. Jézus első tanítványai közül többen írástudatlanok voltak, s néha nehéz helyzetben kellett helytállniuk. Jézus így biztatta őket: „ne aggódjatok amiatt, hogy miképpen vagy mit mondjatok, mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Mert nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól általatok." (Mt 10,19-20) Ez mára is érvényes, bízzunk ebben!

Amikor elkezdték szolgálatukat, a következőt tapasztalták: „hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel." (Mk 16,20) De az igen művelt Pál apostol sem magától akart szólni, hanem azért imádkozott: „adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat" (Ef 6,19).

Ne tartson tehát vissza bennünket semmi attól, hogy közöljük az Isten szeretetéről szóló jó hírt másokkal! Egy meghívást kell átadnunk, s amikor ezt tesszük, mindig bizonyosak lehetünk abban, hogy maga a meghívó, az Úr Jézus Krisztus szól rajtunk keresztül, s hitet is Ő tud támasztani azok szívében, akikhez küldött.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."