Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaAz uralom végső megvalósulása

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
16
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Az uralom végső megvalósulása

„...jöjjön el a te országod... ” (Mt 6,10)

Amikor ezt kérjük: jöjjön el a te országod, akkor a történelem végére is gondolunk, amikor majd tökéletesen megvalósul Isten királyi uralma. Jézus felemeli az imádkozó hívő tekintetét, és megengedi, hogy ennek a világkorszaknak a végéig lássunk.

Most temérdek könny és vér folyik ezen a földön. Olykor úgy tűnik, teljesen a hazugság, az erőszak, az önzés, a kényelem, a gonoszság vette át az uralmat. Mintha Isten visszavonult volna. Ez lett az ellene való lázadásunk következménye. Nem tudjuk abbahagyni egymás öldöklését, nem tudjuk megszüntetni az éhezést és a betegségeket, tönkretesszük magunkat, egymást s a földet, amit Isten paradicsomnak teremtett. Így tudunk mi Isten nélkül uralkodni.

A hívő ember azonban eközben is tudja: a világ Ura annak teremtője maradt. Ő viszi célja felé ezt a gőgjében megszédült emberiséget, és egyszer véget vet majd minden gonoszságnak, és tökéletes mértékben megvalósul az ő szeretetének uralma.

Akkor kiderül majd, hogy az igazság nagyobb hatalom, mint a hazugság. A szeretet nagyobb erő, mint a gyűlölet. S aki már itt Isten királyi uralma alatt élt, az meglátja majd őt, és részt kap országának dicsőségében is. „Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán." (Jel 3,21)

Azért vár még Isten ezzel, hogy minél többen higgyenek benne, belépjenek az ő országába, s megmeneküljenek az ítélettől. Mert ez a kérés: valósuljon meg királyi uralmad, azt is jelenti: teljesedjék be a te igazságos ítéleted!

Ez a kérés tehát kiemel minket magunk körül forgó, szűk körű imádságainkból, és megtanít kozmikus távlatokban gondolkozni, az örökkévalóság szemszögéből látni és értékelni mindennapi életünket.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."