Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaAz első szeretet
Napi Ima2 imádkozás 

De az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. (Jel 2,4)
Ez egy levélből vett idézet. Jézus Krisztus levelet írt az efézusi gyülekezetnek, amelyben sok mindenért megdicséri, de utána ezt hiányolja életükből: az első szeretet eltűnt. Mit jelentett ez akkor és ma?
Az első század végén a keresztény gyülekezetek intézményesedni kezdtek. Egyre gyakrabban kellett tanbeli, szervezeti, szervezési kérdésekről beszélni, és lassan háttérbe szorult a hívők Jézus Krisztussal való személyes lelki kapcsolata. Jézus személyéről áttevődött a hangsúly Jézus ügyére. És mivel ez a ügynek is és a hívőknek is lelki kárára vált, szóvá teszi az Úr.
Ugyanez gyakran megtörténik az emberi kapcsolatokban is. Az ismeretség elején a szerelmesünk személye fontos. Bármiről bármennyit tudunk beszélgetni, bármilyen áldozatra készek vagyunk, hogy találkozhassunk, minden gondolatunk körülötte forog. Aztán sokévi házasság után megszürkülhet a kapcsolat, nincs miről beszélni, teher a másik közelsége, csak azért maradnak együtt, mert nehéz lenne az anyagi szétválás. A házasság intézménye tartja össze a két embert, nem az egymás iránti szeretet. Az első szeretet eltűnt.
Jézus azt mondja, meg lehet újulni, vissza lehet térni az első szeretethez. Mert az ügy elviszi az energiát, a szeretetközösség adja. Az ügy leköt, a személyes kapcsolat felszabadít. Az előbbi megterhel, az utóbbi megerősít. Jézus ügye ideig való, a vele való személyes közösség örökkévaló. S ez a közösség a feltétele annak is, hogy az ő ügyét jól tudjuk képviselni.
Ügyeljünk a vele való személyes lelki közösség frissen maradására! És ne engedjük, hogy az egymással való kapcsolataink is személytelenné váljanak! Ne váljék kötelességgé a szenvedély, teljesítménnyé a ragaszkodás! „Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg" - ezt olvassuk ebben az igében.
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a nappal CSÜTÖRTÖK
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent CLAVER SZENT PÉTER ÁLDOZÓPAP
A nap Szentje CLAVER SZENT PÉTER
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Tolentinói Szent Miklós
Claver Szent Péter Jezsuita misszionárius: 1580-1654 „örökre a feketék rabszolgája”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Szalézi Szent Ferenc Ó Jézusom,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Angelus – Úrangyala
Istenes versek Endrődi Sándor: A celli búcsú
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja A fogadtatás
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…egyenes ösvényen járjatok…” Zsid 12,12–17
Napi Ige és Gondolat Meg ne restüljünk az imádságban – 1. 2026 szeptember 10. csütörtök
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
„Én Kiscellben voltam, Ott rád gondoltam, Onnan néked emlékül hoztam.”