...amit vet az ember, azt fogja aratni is... (Gal 6,7)

Kevesen gondolnak arra, hogy az életünk folyamatos magvetés. Minden szavunk, gesztusunk, tettünk hatással van a környezetünkre, beépül mások életébe, és akarva-akaratlanul példává lesz. Jó vagy rossz példává.

Amit a gyerekek látnak otthon, még ha kamaszkorukban nem értenek is egyet vele, később a legtöbb esetben ők is azt fogják tenni. Nagyon tudatos magatartás kell ahhoz, hogy a rossz példa láttán valaki éppen ezért ne úgy, hanem másként, helyesen éljen majd.

Nem kell ehhez feltétlenül tudatosság, elég, ha egy istenfélő ember éli a maga megszentelt, tiszta életét, azzal szórja a jó magokat. Aki istentelen, embertelen életet él, veti a gyomot. Mindkettő ki fog kelni, megtermi a maga gyümölcsét. Mindenki csak olyan magot tud vetni, amije van, és mindenből az fog kikelni, aminek a magja. Senki nem akar kukoricát szedni ott, ahova búzát vetett.

De szabad tudatosan is jó magot vetnünk. Úgy beszélni, élni, cselekedni, hogy azzal gyarapítsuk az életet, gazdagítsunk másokat, „...aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat." (2Kor 9,6) Nem érdemes kispórolni a munkáinkból az alaposságot, áldozatot, mert az valamikor valakinek kamatozni fog.

De akkor is érdemes bőven vetnünk, ha nem mi fogjuk learatni? Igen. A mi feladatunk a vetés. Az aratás Isten dolga. A mi nagy kiváltságunk, hogy gazdagíthatjuk az életet, bárki fogja is a termést betakarítani.

Fontos figyelmeztetés még: „aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet." (Gal 6,8) Vagyis aki Isten nélkül tölti el földi életét, nélküle tölti az örökkévalóságot is. Aki vele járt itt, vele lesz a mennyben is.