Amikor a maga juhait mind kivezeti, előttük jár, és a juhok követik, mert ismerik a hangját. (Jn 10,4)

A jó pásztorról szóló példázatban Jézus Krisztus fontos igazságokat mondott arról, hogy ki és hogyan értheti meg az ő tanácsait.

1. A Biblia ritkán ír vezetésről, de gyakran a vezetőről. Vagyis arról, hogy milyen fontos, hogy újra Isten vezetése alá rendeljük az életünket. Mert más megrendelni a vezetést, vagy alárendelni magunkat feltétel nélkül Isten vezetésének. Mi az előbbit szeretnénk, Isten viszont csak az utóbbira hajlandó. Nem elveket taníttat meg velünk, hanem a vele való személyes közösséget kínálja fel. Eközben megismerjük őt, együtt él vele a hívő, nem „probléma" lesz a vezetés, hanem napi gyakorlat.

2. Isten csak a maga útján vezet, és nem ahhoz szolgáltat tanácsokat, hogy a magunk útján hogyan juthatunk előre. Az ókori pásztor nem terelgette nyáját, hanem hívogatta. Nem ő követte a nyájat, hanem előttük járt, és mutatta az utat. Az vezethető és az érti Istent, aki előtt ő, az ő akarata és igéje feltétlen tekintély. Aki bízik benne, bizonyos abban, hogy Isten jobban tudja, mi jó nekünk, mint mi magunk. Ezért meggyőződéssel követjük. A vezetés tehát azzal kezdődik, hogy a magunk útjáról megtérünk Isten útjára.

3. A pásztor egy sajátos sípoló hangon hívta mindig a juhokat. Azok megismerték a hangját, és így követték. Mivel egész nap együtt voltak, megtanulták, és idegent nem követtek. A Jézussal való állandó együttlét a hívő ember életformája. És a naponkénti bibliatanulmányozás, rendszeres igehallgatás során megszokja a lelki fülünk a Pásztor hangját. Így tudunk majd igeszerűen gondolkozni, dönteni és cselekedni.

Ő egyenként, név szerint ismeri a juhait, de mint nyájat gondozza őket. Én magamban is fontos vagyok neki, de a hívők közösségében lehet fejlődni, és ott vagyunk védve is.