Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. (Zsolt 127,1)

Korunk eszménye a nagy teljesítményekre képes ember. Eszerint mindenki annyit ér, amennyit teljesít. Éppen ezért a teljesítményt kell fokozni, munkában, tanulásban, sportban, szexben, mindenben, kerül, amibe kerül. Ha az emberbe kerül, akkor is. Bele is roppan sok ember és sok emberi kapcsolat ebbe a hajszába. Sok ilyen teljesítményen ott a bélyeg: hiába. „Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök." Íme az ember - Isten nélkül.

A vallásos ember így gondolkozik: majd én - Isten segítségével. Megpróbálja bevonni Istent a saját tervei megvalósításába, meg akarja nyerni őt céljai támogatására. Isten azonban sose lesz a mi alkalmazottunk, ő mindenek Ura.

A Biblia azt tanítja, hogy az embert nem a teljesítményei minősítik. A ki már nem tud teljesíteni, mert beteg vagy idős, az is ugyanolyan értékes Isten előtt. És a Biblia nemcsak a mi tetteinkről szól, hanem Isten tetteiről is. Isten előbb cselekedett, mint mi. És a jövőre nézve is megígérte, hogy cselekszik. S a hívő embert az jellemzi, hogy várja, amit Isten megígért, és közben végzi, amivel Isten őt bízta meg. Csak azt akarja tenni, amit Isten akar elvégeztetni vele, vagy amit Isten maga akar elvégezni általa.

Sőt olyan is van, hogy csak Isten akar cselekedni, nekünk pedig ezt mondja: maradj veszteg, és nézd az Úr szabadítását! A mai ember egyik nagy baja, hogy nem tud veszteg maradni. Itt is nagy ajándék, ha valaki ismeri Istent, és bízik benne, s tevékenysége vagy átmeneti tétlensége Isten útmutatásától függ. Az ilyen ember tanulja meg, mi az áldás. Az, amit Isten úgy ad, hogy nem is tettem érte semmit. Mert „akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget".

Bízzam magamat e tekintetben is egészen Istenre!