...napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét... (Dán 6,11)

Mi erősítette Dániel új természetét? Mi tette lehetővé, hogy kedvezőtlen körülmények között is mindvégig megmaradjon Isten engedelmes, használható, sokak számára hasznos gyermekének?

Mindenekelőtt az, hogy ismerte és komolyan vette Isten igéjét. Amikor elhurcolták Babilonba társaival együtt, nem volt hajlandó semmi olyan ételt megenni, ami a Biblia szerint tisztátalannak számított. A leghétköznapibb dolgokban is Isten írott igéjéhez igyekezett igazodni. S ha ez nehéz volt, akkor is mindent megtett ennek érdekében. Isten áldása kísérte erőfeszítését (Dán 1,8.17).

Élete ritmusát a rendszeres imádkozás adta: „napjában háromszor térden állva imádkozott, és magasztalta Istenét". S tette ezt akkor is, amikor átmenetileg megtiltották, és súlyos büntetés járt érte. Mert neki az imádkozás nem szokás volt, nem esetleges időtöltés, hanem létfeltétel. Olyan életszükséglet, mint másnak a légzés. Isten igéje volt a lelki tápláléka, a komoly imaélet a lélek oxigénje.

És nagyon fontos volt neki a testvéri közösség hívő barátaival. Amikor Nebukadneccar király azt az őrült parancsot adta, hogy találják ki, mit álmodott, és úgy fejtsék meg azt, ellenkező esetben minden tudóst kivégeztet, Dániel azonnal a barátaihoz sietett, és együtt könyörögtek, hogy Isten segítsen nekik. És Isten meghallgatta és használta őt, hogy megmentse a pogány tudósokat és Dánielt is (Dán 2,18).

Ige, imádság, közösség - ez erősíti a hívőt, és teszi áldott eszközzé Isten kezében.