Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaA közösség haszna
Napi Ima5 imádkozás 

A KÖZÖSSÉG HASZNA
"
...szeretnélek látni benneteket..., hogy együtt bátorodjunk meg közöttetek egymás hite által..." (Róm 1,11-12)
A lelki növekedés másik két feltétele a közösség és a szolgálat.
Az ige és az imádság Istennel kapcsol össze, a közösség és a szolgálat egymással.
A fenti igében Pál apostol bevallja, hogy nagyon vágyik találkozni a gyülekezettel, hogy valamilyen lelki ajándékot adjon nekik, és ő is megerősödjön a velük való találkozás során.
Aki Isten gyermekévé lett, az testvéreket is kapott, és csak velük együtt növekedhet.
Magányosan nem lehet növekedni a hitben.
A börtönbe és lágerekbe zárt keresztények is keresték társaikat, hogy tudják egymást erősíteni, vigasztalni, bátorítani, inteni.
Nincs Robinson-kereszténység. Aki egészségesen akar fejlődni a hitben, keressen olyan gyülekezetet, ahol az igét tisztán hirdetik, és legyen annak aktív tagja!
Legyenek olyan lelki testvérei, akikkel személyes kérdéseit is őszintén megbeszélheti, akikkel kölcsönösen tudják egymást erősíteni!
Pál apostol azt írja, a hívők olyanok, mint a test tagjai: csak együtt életképesek.
Egy kisujj külön, a testről levágva halott.
Péter apostol élő kövekhez hasonlítja a keresztényeket, akik együtt épülnek fel lelki házzá.
A közösség akadályait le kell győznünk.
A testvéreim között merjek megnyílni, fokozatosan bízni a többiekben!
Ne szégyelljem a hitemet, a kereszténység nem magánügy, hiszen még az Isten angyalai is örvendeznek, ha megtér egy bűnös.
A közösség gyakorlására idő is kell, de megéri rászánni.
És ne féltsük magunkat, hadd derüljön ki lassan, kik vagyunk, mi is a másikkal beszélgetve ismerjük meg önmagunkat! El kell fogadnunk a testvéreket, a családtagjainkat sem magunk választottuk meg.
Alázat, szeretet, készség a megbocsátásra - ez mind feltétele a jó közösség létrejöttének.
Ez tartja frissen és erősíti a hitünket, mint ahogyan egy fahasáb csak akkor lángol, ha együtt ég a többivel.
Ha kivesszük a tűzből és félretesszük, előbb-utóbb kialszik és elhamvad.
A pápa IMASZÁNDÉKA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este VASÁRNAP
Imádkozzunk XIV. Leó pápa imaprofiljával Venezuela
XIV. Leó pápa VIDEÓJA Az emberi élet tiszteletben tartása 2026 július
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Évközi 14. vasárnap
IGE naptár Évközi 15. vasárnap
Napi szent SZENT BENEDEK APÁT, EURÓPA FŐVÉDŐSZENTJE
A nap Szentje GUALBERT SZENT JÁNOS rendalapító
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke 1Kor 7,25–35. Evangélium Mt 19,16–29 Szent Benedek apát, a bencés rend alapítója
A nap szentje Nursiai Szent Benedek apát (480-550 körül) A nyugati szerzetesség atyja
Az élet IGÉJE 2026 július – „A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti. Azután gyümölcsöt hoz” (Mt 13,23)
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 15. vasárnapra Röntgenképek
Istenes versek Nagy Gáspár: A fény megérkezik
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Boldog sírók?
Az Ige mellett – Bella Péter igemagyarázata „Akik iga alatt görnyedő szolgák...” 1Tim 6,1–2
Napi Ige és Gondolat Azt mondta Isten... 2026 július 12. vasárnap
KILENCED a Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletére Hatodik nap
Szent Benedek apát mindennapi imája a kereszt előtt
Imádkozzunk a békéért 