Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba. (Lk 23,42)

Amikor Jézus Krisztust nagypénteken keresztre feszítették, vele együtt két gonosztevőt is kivégeztek. Először mindketten csúfolták őt, azonban egyikük figyelni kezdte a Megváltót. Hallotta, amint imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Ez megrendítette, ilyet még nem hallott. Akkor felhangzott lentről a gúnyolás: „Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni." Kik azok a mások? Esetleg ő is? Feje felett három nyelven ott volt: Jézus, a zsidók királya. Ő lenne a Király? „Én Istenem, miért hagytál el?" Hogyan beszél a Mindenhatóhoz! - S amit hall ez az ember, igévé válik számára, és hitet ébreszt a szívében. Jézus titka megnyílik előtte, és utolsó erejével még segítségét kéri: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz királyságodba!

Ez egy tömör hitvallás. Szerinte Jézus király, aki túléli halálát, élni fog örökké, s őrajta is segíthet. A keresztre feszítés az ő trónfoglalásának előjátéka. Ez az ember már hisz, és így kér kegyelmet. És kap: „Még ma velem leszel a paradicsomban" - mondja a Király.

Nem különös, szinte botrányos? Ez a gonosztevő nem járt templomba, nem élt erkölcsös életet, nem hivatkozhat jó cselekedeteire, és mégis üdvösséget kap. Miért? Mert Jézushoz fordult. Látta a maga helyzetét „tetteink méltó büntetését kapjuk", és elhitte, hogy Jézus az, aki. Ő rászorul a kegyelemre, Jézus pedig képes megadni - el kell fogadnia. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék." (Ef 2,8-9)

A másik ugyanolyan helyzetben volt, de sem a bűneit nem látta, sem Jézusban nem hitt. Keserűségében csak káromolta őt.

Jézus mondta: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el..." (Jn 6,37)