Cseri Kálmán A kegyelem harmatjaA baj nem jár maga
Napi Ima1 imádkozás 

Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott..., azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól. (1Sám 30,6)
Ez a fejezet egy olyan izgalmas történetet ír le, amikor Dávid életében egymást követték a bajok. Ráadásul ezek egy részét ő maga okozta, és mások is szenvedtek miatta. Mit tett ő ebben a helyzetben? Van, aki ilyenkor pánikba esik, és szinte eszét vesztve küzd. Van, aki elcsügged és feladja, mások Isten ellen fordulnak, vagy tehetetlen dühükben még több kárt okoznak.
Azzal kezdődött, hogy Dávid belefáradt abba, hogy Saul király elől meneküljön, és az ősi ellenségnél, a filiszteusoknál keresett menedéket. Ott kis híján belekényszerült egy olyan csatába, amelyet saját népe ellen kellett volna vívnia. Ettől Isten csodálatosan megmentette. Akkor azonban kiderült, hogy távollétükben egy másik ellenség elhurcolta családjukat és mindenüket. Emberei fellázadtak ellene, és meg akarták kövezni. Ő leborult Isten előtt, és tőle kért tanácsot.
És Isten nem hagyta el, könyörült rajta. Különös módon adott melléjük kalauzt a sivatagban, adott győzelmet a túlerőben levő ellenség felett, mindenki visszakapta hozzátartozóit. Amikor pedig a csapatán belül támadt volna egyenetlenség, Dávid kapott bölcsességet, hogy megőrizze az egységet és békességet. Végül őt akarták felmagasztalni, de ő minden ponton Istenre mutatott, és egyedül neki adott dicsőséget.
Velünk is előfordulhat, hogy „összejön minden", hogy összecsapnak fejünk felett a hullámok, és erőnk határához érünk. Bízzunk Istenben, kiáltsunk hozzá, és ugyanígy megtapasztaljuk majd, mit jelent erőt kapni Istenünktől, az Úrtól!
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL a reggel KEDD
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Napi szent SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE (KISBOLDOGASSZONY)
A nap Szentje SZENT MÁRK, ISTVÁN és MENYHÉRT KASSAI VÉRTANÚK
Diós István - Napi kenyerünk, Kisboldogasszony Olv Péld 8,22–36 Szentl Róm 8,28–30 Ev Mt 1,18–24 A Boldogságos Szűz Mária születésnapja
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Kisboldogasszony
Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „A csodálatos lánygyermek köszöntése”
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Ókeresztény imádság Ó, szent Szolgálóleány és az Ige Anyja,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSE
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Tönkrement
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…ne nélkülünk…” Zsid 11,30–40
Napi Ige és Gondolat Isten háza 2026 szeptember 7. hétfő
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Kilencedik nap
A Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe „Az egész világ megváltásának hajnala és reménye” 