Böjte Csaba Út a Végtelenbe

Reggeli ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
23

„Nehogy azt higgyük, hogy a pap egy másik bolygóról jött, tökéletes lény, mentes minden emberi gyöngeségtől, tévedéstől, kísértéstől, bűntől. Őt is ugyanabból az anyagból gyúrták, mint akármelyik embert. Csak a szentségek kiszolgáltatásában van meg a biztosíték, hogy bűnössége sem tudja megakadályozni a kegyelem gyümölcsét, míg más cselekedeteiben a gyengeségének, gyarlóságának emberi pecsétje nyomot hagy.”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."