Böjte Csaba Út a Végtelenbe

Reggeli ima9 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
21

„…a fiatalok sokszor és jó szemmel meglátják az álságokat, a képmutatást, a hamisságot. Ne engedjük el a kritikát a fülünk mellett, legyen ez önnevelési lehetőség számunkra. És bizony, ahogy mi, felnőttek sem vagyunk tökéletesek, belefér az is, hogy a fiatal téved, hibázik… – ettől ne essünk kétségbe.”

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."