Böjte Csaba napi evangéliumhétfő

Napi Ima4 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
17
Böjte Csaba napi evangélium hétfő

"Kettő híján ötven helyet léptek előre a magyarok a boldogság terén. De a boldogság mit egymásnak szeretettel kívánni szoktunk, miből is áll? Mi is az igazi boldogság? Jólét, gondok, baj nélküli vidám élet? A keresztény ember mire is vágyik? Jézus miért sóhajt lelke mélyéről, mikor álszent, képmutató emberek Őt, ki mindannyiunknak csak jót hozott elkezdik bántani?

Szent Ferenc, Alverna hegyén azért imádkozott, hogy az ő drága Megváltója ajándékozza meg őt azzal a végtelen fájdalommal és azzal a mérhetetlen boldogsággal, mit átélt a kereszten a világ megváltásának a napján! Igen, nagypéntek kínkeserves szenvedése és a megváltás dicsőséges öröme után nyújtotta ki a testi-lelki sebektől szenvedő Ferenc tudatosan a kezét! És megkapta a világtörténelemben elsőként a stigmákat, Krisztus öt szent sebét!

A keresztény ember az örök boldogságra vágyik, szeretne felnőni oda, hogy teremtő Istenével egy asztalhoz üljön. Célunk e földön Szent Pállal kimondani: élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem!

Magasztos cél, de ehhez mindazt ami salak, mi nem Krisztus, mi nem szeretet és irgalmas jóság bennünk, azt ki kell dobnunk, fel kell égetnünk..., az aranyat tűzben égetik ki! Megtisztulni a földi indulatoktól, a bosszúvágytól, a gyűlölettől, a haragtól nagy dolog! Önmagunk féltésén túli, másiknak csak jót akaró, jót adó végtelen szeretet legyen az egyetlen célunk! Szeretni életed feláldozásáig, akkor is mikor nagyon fáj a társad szava, tette, gyűlölködése, és természetesen ezt nem szobád békés csendjében, teoretikusan, elvont fikcióként, hanem ott a mindennapok konkrét forgatagában kell megélni!

Létedet fenyegető, egzisztenciális útkereszteződésekben kell döntenünk a szeretet és az elutasítás között.... Nehéz elhinni, pedig igaz: a mindenkori nagypéntek a boldogság előszobája! Ugyanakkor a nagypéntek Júdásnak, a bal latornak és oly sok más szereplőnek lehet a kárhozat pitvara is! Melyik ajtót választom, valahol itt van a szabadakarat végső szava, az üdvösség maga!!

Gyengeségeink tudatában, bízzunk Krisztusban! Életünk nehézségei, megpróbáltatásai közepette higgyük, hogy erőnkön felül nem leszünk megpróbálva! Sóhajtozva, vérrel verejtékezve is tartsunk ki a szeretet útján és akkor boldogok leszünk!

Krisztus nyomába csoszogó, 

Csaba t.

Evangélium

Egy alkalommal farizeusok mentek Jézushoz, és vitatkozni kezdtek vele. Égi jelet kértek tőle, mert próbára akarták tenni. Ő lelke mélyéből felsóhajtott, és így szólt: „Miért akar jelet ez a nemzedék? Bizony mondom nektek: ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” Ezzel otthagyta őket. Ismét hajóba szállt, és átkelt a Galileai-tó túlsó partjára.

Mk 8,11-13

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."