Bencés zsolozsma N A P K Ö Z I I M A Ó R ASZOMBAT

Déli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
30
SZOMBAT
N A P K Ö Z I   I M A Ó R A
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz
Az ég delén a napkorong
Most teljes fényben tündököl:
Urunk, igaz nap, új tüzet
Így gyújt a földön lángod is.
 
2. Te ős igazság, szép sugár,
Lelkünk homályát űzzed el,
S napunk gyümölcsét hozza meg
A fényben érő szeretet.
 
3. A jó Atyát, az Alkotót,
Bűntől megváltó szent Fiát,
S ki szeretettel pártfogol,
A Lelket áldjuk egyaránt. Ámen.
 
Antifóna Zsolt 33,23
Az Úr megváltja * szolgáinak lelkét, és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.
 
33. zsoltár • Az Úr az igazak üdvössége
Ti már megtapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr! – 1Pét 2,3
 
Minden időben áldom az Urat, * mindenkor dicsérett zengi ajkam.
 
Az Úrban dicsekszik lelkem, * hallják meg és örvendjenek mind a szegnyek!
 
Magasztaljátok velem az Urat, * dicsérjk együtt nevét!
 
Kerestem az Urat, és ő hallgatott szavamra, * megszabadított mindattól, amitől rettegtem.
 
Tekintsetek rá és arcotok felragyog, * és nem borítja szégyen tbbé.
 
Meghallgatta az Úr a szegényt, amikor hozzá kiáltott, * megszabadította minden bajból.
 
Az Úr angyala védelmezi azokat, akik flik őt, * s megmenti őket.
 
Ízleljétek és lássátok, hogy milyen j az Úr, * boldog az az ember, ki őbenne bzik.
 
Féljétek az Urat, ti szentjei, * kik félik őt, nem szenvednek hiányt semmiben.
 
Szűkölködnek a gazdagok s heznek, * de akik az Urat keresik, nincs hiányuk semmi jban.
 
Jöjjetek gyermekeim, halljátok szavamat, * az Úr félelmére tanítlak titeket.
 
Ki az az ember, aki letet akar, * és jó napokat kíván ltni?
 
Őrizd meg a rossztól nyelvedet, * és csalárdságot ne szóljon ajkad!
 
Fordulj el a rossztól és tedd a jót, * keresd a békét s járj a nyomban!
 
Az Úr szeme ltja az igazat, * füle meghallja kiáltó szavát.
 
De elfordítja arcát azoktól, akik gonoszat tesznek, * eltörli a földről emlkük.
 
Meghallgatja az Úr azt, aki hozzá kiált, * és kimenti minden gyötrelmből.
 
Közel van az Úr azokhoz, akik bűnbánó szvűek, * szabadulást hoz azoknak, akik megtört lelkűek.
 
Sok szenvedés vr az igazra, * de az Úr mindenből kimenti.
 
Megőrzi minden csontját, * egyetlen egy meg nem trik.
 
Saját gonoszsága vgez a bűnössel, * megbűnhődik, aki az igazat gyűlli.
 
Az Úr megváltja szolgái lelkét, * és nem bűnhődnek, kik őbenne bznak.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkn-örökké. men.
 
124. zsoltár Az Úr népének őrzője.
Békesség és irgalom, Isten választott népének. – Gal 6,16
 
Aki az Úrban bízik, olyan mint a Sion hegye, * nem inog meg az, megmarad örkké.
 
Jeruzsálemet hegyek övezik, † az Úr így veszi krül npét, * most és örökkn-örkké.
 
Ne uralkodjék az igazak földjén a gonoszság jogara, * nehogy az igaz is erőszakra nyújtsa kezét.
 
Tégy jót, Uram, a jkkal, * és azokkal, akik igazszvűek.
 
De akik hajlanak a hamis utakra, † űzze el az Úr a bűnösökkel együtt őket. * Békesség legyen Izraelnek!
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek,
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkn-örökké. men.
 
Antifóna Zsolt 33,23
Az Úr megváltja * szolgáinak lelkét, és nem bűnhődnek, kik őbenne bíznak.
 
Olvasmány I. hét 1Kor 15,58
Legyetek állhatatosak és rendíthetetlenek, szeretett testvéreim! Fáradjatok minél többet az Úr ügyéért szüntelen, hiszen tudjátok, hogy fáradozástok az Úrban nem hiábavaló.
 
V Istené a hatalom, és nálad van, Uram, az irgalom.
R Te megfizetsz mindenkinek tettei szerint.    Zsolt 61,13
 
Zárókönyörgés
Irgalmas Istenünk, add meg nekünk, hogy akik megsértettük isteni parancsaidat, és így elveszítettük a paradicsom boldogságát, rendelkezéseid megtartása által visszatérhessünk arra az útra, amely az örök boldogságra vezet. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma L A U D E SSZENT JEROMOS

Reggeli ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
30
SZENT JEROMOS
L A U D E S
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz Brev. Maur.
Istennek égő, fényes lámpák vagytok,
vagytok ízes só, Isten ízt kínáló.
Megtart erőtök tisztán,
ép erényben Égi hazánknak.
 
2. Bennetek szent hit és biztos igazság
Tündöklik fényben, nemes méltóságban,
Bennetek tárja bölcsessége kincsét
Krisztus elénkbe.
 
3. Bő vizet áraszt öntöző forrástok,
Krisztusi szántón virul vetés vígan,
Gyermeknek zsenge, férfinak magvasabb
Étket kínáltok.
 
4. Fölséges Isten katonái vagytok,
Raktok sziklára maradandó házat.
Az edzett sor tart egyik kézben kardot,
S másikkal épít.
 
5. Ki dicsér téged, Atya, Fiú Isten,
Téged Szentlélek, illő énekszóval?
Önnönmagadhoz dicséretben, Fenség,
Csak te vagy illő! Ámen.
 
1. antifóna Iz 50,4
Az Úr értelmes nyelvet adott nekem, * hogy szavammal támasza lehessek a fáradtaknak.
 
92. zsoltár • A teremtő Isten dicsérete
Az Úr, mindenható Istenünk, átvette az uralmat. Örvendezzünk, ujjongjunk és dicsőítsük őt! – Jel 19,6-7
 
Király az Úr, fönségbe öltözött, * fönségbe öltözött, erővel vezte magát.
 
Biztos alapot vetett a fldnek, * erősen áll az, meg nem inog.
 
Szilárd a trónusod kezdet ta, * öröktől lsz te, Uram.
 
Zúgnak a folyamok, Uram, † hangosan zúgnak a folyamok, * zúgva morajlanak a szles folyók.
 
Hatalmasabb, mint sok vizek morajlása, † hatalmasabb, mint tenger zgása, * hatalmas az Úr a magas egekben.
 
Tanításaid, Uram, valóban igazak, * szentség illeti házadat rök időkig.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak, * és Szentlélek Istennek,
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor, * és mindörökkön-rökké. Ámen.
 
1. antifóna Iz 50,4
Az Úr értelmes nyelvet adott nekem, * hogy szavammal támasza lehessek a fáradtaknak.
 
2. antifóna 1Kor 2,45
Tanításom és igehirdetésem * nem az emberi bölcsesség meggyőző szavaiból állt, / hanem a lélek és az erő bizonyításából, / hogy hitetek ne emberi bölcsességen, / hanem Isten erején alapuljon.
 
Ószövetségi ének (Dán 3,57-88.56) • A három ifjú éneke
Az egész természet velünk együtt sóhajtozik és vajúdik – Róm 8,22
 
Áldjátok az Urat, művei, mindnyájan, * dicsérjétek és magasztaljátok őt örkkön-rökké!
 
Áldjátok az Urat, angyalok, * áldjátok az Urat, magas egek!
 
Áldjátok az Urat, ég feletti vizek, * áldjátok, minden erők, az Urat!
 
Áldjátok az Urat, nap és hold, * áldja az Urat az ég minden csillaga!
 
Áldjátok az Urat, zápor és harmat, * áldjátok, szelek, az Urat!
 
Áldjátok az Urat, tűz és forróság, * áldjátok az Urat, hideg és meleg!
 
Áldjátok az Urat, dér és harmat, * áldjátok az Urat, fagy és hideg!
 
Áldjátok az Urat, jg és hó, * áldjátok az Urat, éjjel és nappal!
 
Áldjátok az Urat, fény és stétség, * áldjátok az Urat, villm és felhő!
 
Áldja a föld az Urat, * dicsérje és magasztalja őt örkkön-rökké!
 
Áldjátok az Urat, hegyek és halmok, * áldja az Urat a föld minden terménye!
 
Áldjátok az Urat, források, * áldjátok az Urat, tengerek s folyamok!
 
Áldjátok az Urat, halak és minden, ami a vizekben mozog, † áldjátok az Urat, égi madarak, * áldjátok az Urat, vadak és sszes llatok!
 
Áldjátok az Urat, emberek fiai, † áldd az Urat, Izrael, * dicsérjétek és magasztaljátok őt örkkön-rökké!
 
Áldjátok az Urat, papjai, * áldjátok az Urat, szolgái!
 
Áldjátok az Urat, igazak, * áldjátok, alázatos szívűek és szentek, az Urat!
 
Áldjátok az Urat, Hananja, Azarja, Misael, * dicsérjétek és magasztaljátok őt örkkön-rökké!
 
Áldjuk az Atyát, a Fiút s a Szentlelket, * dicsérjük és magasztaljuk őt örkkön-rökké!
 
Áldott vagy, Uram, a magas egekben, * dicséretes, dicsőséges és magasztos örkkön-rökké.
 
2. antifóna 1Kor 2,45
Tanításom és igehirdetésem * nem az emberi bölcsesség meggyőző szavaiból állt, / hanem a lélek és az erő bizonyításából, / hogy hitetek ne emberi bölcsességen, / hanem Isten erején alapuljon.
 
3. antifóna 1Kor 13,2
Ismerjem bár az összes titkokat * és gyűjtsek egybe minden tudományt. Ha szeretet nincs bennem semmit sem érek.
 
145. zsoltár
 
Dicsérd, lelkem, az Urat! † Egész életemben az Urat ldom, * amíg élek, Istenemnek zsoltárt zengek.
 
Ne higgyetek a fejedelmeknek, ne bízzatok emberben, * segítséget nem leltek nla!
 
Ha kileheli lelkét és porba tér az ember, * akkor megsemmisül minden terve.
 
Boldog, akinek oltalma Jákob Istene, * s akinek Istenben, az Úrban van reménye.
 
Ő teremtette az eget s a fldet, * a tengert s ami él benne, mindent.
 
Megőrzi a hűséget mindörökk, † az elnyomottnak jogát megvédi, * az éhezőnek ő ad kenyeret.
 
Megszabadítja az Úr a foglyokat, * megnyitja az Úr a vakok szemét.
 
Fölemeli az Úr a grnyedőt, * kedveli az igaz embert.
 
Megvédi az Úr a jövevényeket, † gyámolít árvát, zvegyet, * ám a gonoszok lépteit tévtra vezeti.
 
Mindörökké uralkodik az r, † a te Istened, Sion, * nemzedékről nemzedékre. Alleluja.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentllek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön örkké. men.
 
3. antifóna 1Kor 13,2
Ismerjem bár az összes titkokat * és gyűjtsek egybe minden tudományt. Ha szeretet nincs bennem semmit sem érek.
 
Olvasmány Sir 24,32-34
Tanításom ragyogjon, mint a hajnalpír, akarom, hogy messze hatoljon sugara. Prófétai szózatként ontom tanításom, hadd hallják, akikre hagyom: a késő nemzedékek. Látjátok, én nem csak magamért küzdöttem, hanem mindenkiért, aki bölcsességet keres.
 
Olvasmány Bölcs7,13-14
Csalárdság nélkül sajátítottam el a bölcsességet, irigység nélkül adom tovább, nem rejtem el gazdagságát. Hisz kifogyhatatlan kincs az emberek számára: akik szert tettek rá, megszerezték Isten barátságát, mert ajánlották őket a fegyelem adományai.
 
Válaszos ének Zsolt 18
Tökéletes az Úrnak törvénye. * Felüdíti az igaz lelkét. Megbízható az Úr tanúsága, bölcsességre neveli az oktalant. * Felüdíti... Dicsőség az Atyának... Tökéletes az Úrnak törvénye...
 
4. antifóna Dán 2
Tiéd, Uram, a bölcsesség, * és tiéd minden hatalom. Tenéked hálát adok, Istenem, Te adtál erőt és bölcsességet, Téged dicsérlek most és mindörökké.
 
Benedictus Lk 1,69-79
[Zakariás eltelt Szentlélekkel, és így prófétált:]
 
Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, * mert meglátogatta népét és megváltást szerzett néki.
 
Erős szabadítót támasztott nékünk * szolgájának, Dávidnak házából.
 
Amint szólott a szentek ajkával, * ősidők óta a próféták szavával:
 
Megszabadít az ellenség kezéből, * mindazoktól, akik gyűlölnek minket.
 
Irgalmas lesz atyáink iránt, * szent esküjét el nem felejti,
 
A szövetséget, melyet Ábrahámmal, atyánkkal kötött, * hogy amit ígért, megadja nékünk;
 
Hogy megszabadulva az ellenség kezéből * félelem nélkül szolgáljunk néki,
 
Szentségben és igazságban színe előtt * életünk minden napján.
 
Te pedig, gyermek, a Magasságbeli hírnöke leszel, * mert az Úr előtt jársz, hogy útját előkészítsd.
 
Az üdvösség ismeretére tanítsd népét, * hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük.
 
Istenünk mélységes irgalma által, * amellyel a magasságból Fölkelő eljön hozzánk,
 
Hogy világítson azoknak, akik a halál árnyékában és sötétben élnek, * és vezérelje lépteinket a békesség útjára.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak, * és Szentlélek Istennek,
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor, * és mindörökkön örökké. Ámen.
 
4. antifóna Dán 2
Tiéd, Uram, a bölcsesség, * és tiéd minden hatalom. Tenéked hálát adok, Istenem, Te adtál erőt és bölcsességet, Téged dicsérlek most és mindörökké.
 
Könyörgések
Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, aki életét adta juhaiért, hálás szívvel magasztaljuk és alázatosan kérjük:
Krisztusunk, Pásztorunk, tápláld hű nyájadat!
 
Krisztusunk, te a szent lelkipásztorokban irgalmadat és szeretetedet mutattad meg nekünk;
– add, hogy az ő közbenjárásukra irgalmadat mindenkor érezzük.
Földi helyetteseiden keresztül te vagy lelkünknek Pásztora;
– add, hogy engedelmesen kövessük lelkünk gondviselőinek szavát.
Te népedet vezető szentjeidben nyájad testi és lelki orvosa vagy;
– add, hogy állandóan tapasztalhassuk pásztoraid szolgálatát lelkünk javára.
Te szentjeid bölcsességével és szeretetével neveled és élteted nyájadat;
– pásztoraid munkája építse bennünk (és a névnapos N. atyában/testvérben) életünk szentségét.
 
Az Úr imádsága
Testvérek! Könyörögjünk, amint az Úr tanított minket imádkozni!
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.
 
Zárókönyörgés
Istenünk, te Szent Jeromos áldozópap lelkébe bensőséges szeretetet oltottál a Szentírás iránt. Add, hogy egyre több erőt merítsünk igédből, és megtaláljuk benne az élet forrását. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Áldás
Bővelkedjetek az igaz élet gyümölcseiben, amelyeket Jézus Krisztus szerzett nekünk, Isten dicsőségére és dicséretére!
A mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak † és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindörökké!
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma V E S P E R Á SÉVKÖZI 26. VASÁRNAP

Esti ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
30
ÉVKÖZI 26. VASÁRNAP
V E S P E R Á S
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz Brev. Maur.
Nagy Isten, lelket éltető!
A szent életnek kincseit
Kezdettől fogva szüntelen
A jók szívébe ülteted.
 
2. Itt most remény, hit, szeretet
Boldog hármasban egybeforr:
A földi fények alkonyán
A szeretet ragyog csupán.
 
3. Szent Fény, Igazság, Szeretet,
Örök Nap! Bizton várjuk azt,
Hogy annyi fáradság után
Élvezzük végre szombatod.
 
4. Itt most ezernyi baj között
Könnyezve vetjük a magot,
De ott a termést gazdagon
Aratja ujjongó karunk.
 
5. Szentháromság, nagy Istenünk,
Kegyelmed bőven nyújtsd nekünk,
S művedre egykor, jó Bíró,
Az égben adj majd koronát.
Ámen.
 
1. antifóna Zsolt 120,5.7
Az Úr a te őrződ, * jobbodon áll s véd téged, megóvja minden rossztól a lelked.
 
120. zsoltár • Isten őrzi a hívőket
Nem éheznek és nem szomjaznak többé, a nap nem égeti őket, sem másfajta forróság. – Jel 7,16
 
Szemem a hegyekre emelem: * honnan jön segítsgem?
 
Segítséget csak az r ad nkem, * aki az eget és a fldet alkotta.
 
Nem engedi, hogy lbad inogjon, * éberen őriz téged, el nem alszik.
 
Bizony nem szunnyad és el nem alszik, * aki Izraelt őrzi.
 
Az r a te őrződ, * jobbodon áll az Úr és oltalmaz tged.
 
Nem árt neked a nap tüze nappal, * sem a holdvilág jszaka.
 
Megőriz az Úr téged minden rossztól, * az Úr megőrzi lelkedet.
 
Megőriz az Úr jrtadban-keltedben, * most és örkkön-rökké.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentllek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örkké. men.
 
1. antifóna Zsolt 120,5.7
Az Úr a te őrződ, * jobbodon áll s véd téged, megóvja minden rossztól a lelked.
 
 
2. antifóna Zsolt 131,12-15
Kiválasztottam Siont, * ez lesz lakhelyem örökre: itt megáldok minden igazat, a szegényeket bőven táplálom.
 
131. zsoltár • Isten szentélye az emberek között
Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. – Lk 1,32
 
K1 Uram, emlékezzél meg Dávidról, * és fáradozásárl el ne feledkezz!
 
Megesküdött az Úrnak, * ígéretet tett Jákob Erősnek.
 
K2 „Nem lépek be addig házamba, * nem fekszem le nyugvóhelyemre;
 
Nem engedek addig álmot szememnek * és szempilláimnak nyugodalmat,
 
Amíg hajlékot nem találok az Úrnak, * lakóhelyet Jákob Erősnek.”
 
K Íme, hallottuk, hogy Efratában van az r ládája, * rátaláltunk Jáár mezején.
 
M Vonuljunk lakhelyéhez, * boruljunk le lába zsámolyhoz!
 
K Indulj el, Uram, nyugalmad helyére, * te s fölséged szekrénye!
 
M Igazságba öltözzenek papjaid, * ujjongjanak, akik hűek hozzád!
 
M A te szolgádért Dávidrt * ne fordulj el fölkented arcától!
 
K1 Megesküdött az Úr Dávidnak, † erős ígéretét meg nem másítja: * K2 „Nemzetségedből emelek utódot trnodra.
 
Ha megtartják szövetségemet fiaid, † és intelmeimet, amelyekre tanítottam őket, * akkor az ő fiaik is trónodon ülnek rökké.”
 
M Mert Siont választotta ki az r magának, * ezt kívánta lakóhelyének.
 
K2 „Ez lesz nyugvóhelyem örökre, * itt fogok lakni, mert ezt kedvelem.
 
Eledelét gazdagon megáldom, * szegényeit kenyérrel tplálom.
 
Üdvösségbe öltöztetem papjait, * szentjei ujjongva ujjonganak.
 
Megerősítem ott Dávid hatalmát, * lámpást készítek fölkentemnek.
 
Ellenségeit szégyennel borítom, * ám az ő fejn korona ragyog.”
 
K Dicsőség az Atyának s Fiúnak * s Szentlélek Istennek.
 
M Miképpen kezdetben, most s mindenkor * és mindörökkn-örökké. men.
 
2. antifóna Zsolt 131,12-15
Kiválasztottam Siont, * ez lesz lakhelyem örökre: itt megáldok minden igazat, a szegényeket bőven táplálom.
 
3. antifóna 2Kor 4,11
Életünk folyamán váltig * halálra szánnak Jézusért minket, hogy Jézus Krisztus élete is láthatóvá legyen halandó testünkön.
 
Újszövetségi ének (2Kor 4,8-11.14.16-17) • Isten ereje az emberi gyöngeségben
 
Mindenfelől szorongatnak, de össze nem szorítanak, * kétségeskedünk, de ktségbe nem esünk.
 
Üldözést szenvedünk, de nem vagyunk elhagyottak, * földre terítenek, de el nem pusztulunk.
 
Testünkben Jézus kínszenvedését hordozzuk szntelen, * hogy Jézus élete megnyilvánuljon halandó testünkön.
 
Életünk folyamán váltig halálra szánnak Jzusért minket, * hogy Jézus élete is nyilvánvalóvá legyen halandó testünkön.
 
Aki az Úr Jézust fltámasztotta, * Jézussal minket is fltámaszt.
 
A külső ember bennünk romlásnak indult, * a belső megújul napról napra.
 
A könnyű szenvedés, amelyben most van rszünk, * a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg nkünk.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben most és mindenkor * és mindörökkön-rökké. men.
 
3. antifóna 2Kor 4,11
Életünk folyamán váltig * halálra szánnak Jézusért minket, hogy Jézus Krisztus élete is láthatóvá legyen halandó testünkön.
 
Olvasmány II. hét 2Pét 1,10-11
Iparkodjatok, testvéreim, hogy hivatástokat és kiválasztástokat jócselekedetekkel biztosítsátok, mert ha ezt teszitek, sohasem fogtok többé elbotlani. Így ugyanis széles út nyílik előttetek Urunk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus országába.
 
Válaszos ének Zsolt 72,25-26
Te vagy az égben mindenem, * itt a földön is Te vagy üdvöm.
Te vagy kősziklám, Istenem és osztályrészem örökké. * itt a földön...
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek. Te vagy...
 
4. antifóna Neh 9,32
Te nagyhatalmú Istenünk, * ki megtartod szövetséged és irgalmad ne fordítsd el arcod sok szenvedésünktől, amely ránk vár a földön.
 
Magnificat Lk 1,46-55
[Zakariás házában Mária így szólt:]
 
Magasztalja lelkem az Urat, * ujjongjon szívem üdvözítő Istenemben.
 
Tekintetre méltatta alázatos szolgáló lányát: * lám, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék.
 
Mily nagy dolgot művelt velem * ő, a hatalmas, akit Szentnek hívunk.
 
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik félik őt.
 
Nagyszerű dolgokat művelt karja, * a szívükben gőgösöket széjjelszórta.
 
Uralkodókat űzött el trónjukról, * de a kicsinyeket magasra emelte.
 
Betöltötte az éhezőket minden jóval, * a gazdagokat elbocsátotta üres kézzel.
 
Fölkarolta szolgáját, Izraelt: * megemlékezett irgalmáról,
 
Melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak örökkön-örökké.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön örökké. Ámen.
 
4. antifóna Neh 9,32
Te nagyhatalmú Istenünk, * ki megtartod szövetséged és irgalmad ne fordítsd el arcod sok szenvedésünktől, amely ránk vár a földön.
 
Könyörgések II. hét
Testvéreim, Isten oltalmazza és a boldogságra segíti örökrészül választott népét. Adjunk hálát neki és mondjuk:
     Tebenned bízunk, Urunk!
 
Kegyelmes Atyánk, N. pápánkért, N. főapátunkért imádkozunk:
– védelmezd őket és szenteld meg erőddel.
Érezzék meg a betegek, hogy szenvedésükben Krisztus társai,
– és nyerjék el vigasztalását is.
Tekints irgalmasan az otthontalanokra,
– adj nekik méltó lakóhelyet.
Add meg és tartsd meg a föld termését,
– hogy minden embernek meglegyen a mindennapi kenyere.
 
vagy:
Őrizd meg nemzetünket minden veszedelemtől,
– hogy békének és jólétnek örvendhessen.
Öleld magadhoz kegyelmesen meghalt testvéreinket,
– adj nekik örök otthont a mennyben.
 
Az Úr imádsága
Testvérek! Könyörögjünk, amint az Úr tanított minket imádkozni!
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.
 
Zárókönyörgés
Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk. Áraszd reánk szüntelenül kegyelmedet, hogy teljes odaadással törekedjünk az örök boldogságra, amelyet megígértél. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Áldások
  1. Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség Lelkét!
  2. Jussatok el mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére!
  3. Isten Fia adjon nekünk érzéket, hogy megismerjük az igaz Istent!
  4. Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a reményben a Szentlélek erejéből bővelkedjetek!
  5. Az igazság Istene tanítson meg benneteket minden igazságra!
  6. Az Úr hajlítsa szíveteket magához, hogy mindig az ő útjain járjatok!
  7. Nyissa fel szemeteket Istenünk, hogy a sötétségből az ő világosságára jussatok, és helyet kapjatok a szentek között!
  8. Ismerjétek meg Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét, és teljetek be Isten egész teljességével!
  9. Kegyelem legyen mindnyájatokkal, akik el nem múló szeretettel szeretitek Urunkat, Jézus Krisztust!
  10. Gyarapítson és gazdagítson titeket az Isten a szeretetben egymás és mindenki iránt!
A mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak † és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindörökké!
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma K O M P L E T Ó R I U MVASÁRNAP I. VESPERÁS UTÁN ÉVKÖZI IDŐBEN, II. HÉT

Esti ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Szep
30
VASÁRNAP I. VESPERÁS UTÁN ÉVKÖZI IDŐBEN, II. HÉT
K O M P L E T Ó R I U M
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Lelkiismeret-vizsgálat, bevezethető a következőképpen:
Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg a nap folyamán elkövetett bűneinket!
 
vagy:
Testvéreim! Valljuk meg Isten előtt vétkeinket!
 
vagy:
Testvéreim! Mielőtt nyugovóra térnénk, kérjük Istentől bűneink bocsánatát!
 
vagy:
Testvéreim! Mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára. Szálljunk magunkba, és bocsássunk meg szívből egymásnak, hogy Isten irgalmára mi magunk is méltók legyünk!
 
Bűnbánat
Urunk, Istenünk, könyörülj rajtunk,
– mert vétkeztünk ellened és testvéreink ellen!
Urunk, mutasd meg nekünk irgalmasságodat,
– és add meg nekünk az üdvösséget!
 
vagy:
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket: Krisztus, kegyelmezz!
– Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
 
vagy:
Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem! Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.
 
vagy:
Jézus Krisztus, utunk és példaképünk: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, kiengesztelődésünk és megváltásunk: Krisztus kegyelmezz!
– Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, a hit szerzője és beteljesítője: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
 
Befejezés
Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre.
– Ámen.
 
Himnusz
I. Lit.Hor.
Immár a nap leáldozott
Teremtőnk, kérünk tégedet,
Kegyelmed oszd most gazdagon,
S őrizzed, óvjad népedet.
 
2. A szívünk rólad álmodik,
S pihentében is rád tekint,
Ha felkel fényes, új napunk,
Dicsőségedről énekel.
 
3. Adj üdvösséges életet,
Izzíts lelkünkben új tüzet,
A ránk törő rút éjhomályt
Világosságod rontsa szét.
 
4. Add meg, Teremtő jó Atyánk,
Urunkért, Jézus Krisztusért,
Ki véled és Szentlelkeddel
Uralkodik menny trónusán. Ámen.
 
vagy
 
II. Lit.Hor.
Krisztus, te nap vagy és világ,
Ki megtörsz éjt, sötét homályt,
Atyád világossága vagy,
Add boldogító fényedet.
 
2. Urunk, most együtt kérlelünk:
Ez éjszakán maradj velünk,
Békéd nyugalma töltsön el,
Így testünk, lelkünk megpihen.
 
3. Takarja álom bár szemünk,
A szívünk itt virraszt veled.
Õrizd, jobboddal támogasd
A benned bízó híveket!
 
4. Oltalmazd néped, Istenünk,
A cselvető gonoszt letörd;
Ne hagyd magára népedet,
Hisz érte adtad véredet!
 
5. Dicsérünk téged, szent Atyánk,
És Krisztust, az örök királyt;
S a Szentlelket, ki éltetőnk,
Szép ének áldja szüntelen! Ámen.
 
vagy
 
III. Brev. Maur.
Hálát zeng most néked szívünk,
A napnak múltán, jó Atyánk,
Árnyával az éjjel közeleg,
Imánk esengve száll feléd.
 
2. Bűnnel sokszor bántott e nap,
Engesztelőn kérlel szavunk:
Ősellenség gonosz nyila
Rajtunk ne ejtsen új sebet!
 
3. Bősz vad módján jár most körül
A Sátán és zsákmányt keres;
Védő szárnyad borítsd reánk,
Atyánk, őrizzen szent kezed!
 
4. Véget nem ér fénylő napod;
Mikor ragyog már fel nekünk?
Békességes, örök hazánk
Mikor lesz végre már miénk?
 
5. Áldunk, Isten, te jó Atya,
Áldunk, bűntől váltó Fiú,
S téged, Lélek, vigaszt adó,
Áldón magasztal hű szívünk. Ámen.
 
Antifóna Zsolt 55,12.10.14
Istenben bízom és nem félek; * az ember mit árthat nékem? Tudom, hogy Isten velem van, megóvta lábam az elbukástól.
 
55. zsoltár
[A karvezetőnek: a „Távoli fák galambja” szerint – miktam Dávidtól, amikor a filiszteusok elfogták Gátban.]
 
Könyörülj rajtam, Istenem, mert üldöznek engem az emberek, * egész nap támadnak s szorongatnak engem.
 
Ellenségeim szüntelen támadnak, * sokan vesztemre törnek kevélyen.
 
Ha egy napon elfog a félelem, * bizalmamat beléd vetem.
 
Istenben, akinek igéjét dicsérem, † Istenben reménykedem és nem félek, * ember mit árthat nékem?
 
Nem hagynak nyugton egész nap, * minden gondolatukkal vesztemet tervezik.
 
Belém kötnek, lesben állnak, * szemmel tartják minden lépésem.
 
Ahogyan életemre törnek, † gonoszságukért úgy fizess vissza nekik, * terítsd le haragodban a npeket, Istenem!
 
Bujdosásomat szmon tartod, *gyűjtsd össze könnyeim, jegyezd föl knyvedben!
 
Ellenségeim megfutamodnak, amikor segítségül hívlak, * tudom, hogy Isten valóban velem van.
 
Istenben, akinek igéjét dicsérem, * az Úrban, akinek igéjét dicsérem,
 
Istenben reménykedem és nem félek, * ember mit árthat nékem?
 
Fogadalmaim teljesítésével tartozom neked, Istenem, * hálaáldozatot mutatok be néked,
 
Mert megmentetted életemet a haláltól, † s az elbukástól lábamat, * hogy az élők világosságában járhassak az Isten szne előtt.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak, * és Szentllek Istennek,
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor, * és mindörökkön örkké. men.
 
 
Antifóna Zsolt 55,12.10.14
Istenben bízom és nem félek; * az ember mit árthat nékem? Tudom, hogy Isten velem van, megóvta lábam az elbukástól.
 
Olvasmány 1Tessz 5,4-6
Testvérek, nem jártok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módjára lephetne meg benneteket. Hiszen valamennyien a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé. Ne is aludjunk hát, mint a többiek, hanem legyünk éberek és józanok!
 
Válaszos ének
Uram, tebenned remélek, * kezedbe ajánlom lelkem.
V. Megváltottál engem, Uram, hűséges Istenem. * kezedbe ajánlom...
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. R. Uram...
 
Antifóna
Ments meg minket, Urunk, * mikor ébren vagyunk. Őrizz meg minket, ha alszunk, hogy Krisztus Urunkkal virrasszunk, és békességben nyugodjunk.
 
Nunc dimittis (Lk 2,28–32)
[Simeon így áldotta Istent:]
 
Bocsásd el most szolgádat, Uram, * szavaid szerint békességben;
 
Hiszen már látta szemem az dvösséget, * melyet minden népnek készítettl,
 
Hogy felragyogjon világosságára a pogányoknak, * és dicsőségére népednek Izraelnek.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak, * és Szentlélek Istennek,
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor, * és mindörökkön örökk. Ámen.
 
Antifóna
Ments meg minket, Urunk, * mikor ébren vagyunk. Őrizz meg minket, ha alszunk, hogy Krisztus Urunkkal virrasszunk, és békességben nyugodjunk.
 
Zárókönyörgés
Látogass meg minket, Istenünk, ezen az éjszakán, hogy holnap reggel tőled erőt nyerve ébredjünk, és Krisztus feltámadásának örvendhessünk, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
 
Áldások
Pap vagy diakónus:
Áldjon meg és őrizzen meg titeket az Isten! – Ámen.
Ragyogtassa reátok arcát, és legyen hozzátok irgalmas! – Ámen.
Fordítsa felétek tekintetét, és adja meg nektek békességét! – Ámen.
 
vagy:
A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen: őrizze meg szellemetek, lelketek és testetek egészen feddhetetlenül Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig! – Ámen.
 
vagy:
Töltsön el benneteket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a reményben a Szentlélek erejébõl bővelkedjetek! – Ámen.
 
vagy:
Tegyen titeket méltóvá Isten a szentek sorsára, aki kiragadott benneteket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába! – Ámen.
 
vagy: (egyéni imádkozás esetén)
Nyugodalmas jóéjszakát és boldog halált adjon nekünk a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek! – Ámen.
 
Mária-antifóna
Salve, * Regina, mater misericordiae. Vita, dulcedo, et spes nostra, salve. Ad te clamamus, exsules, filii Hevae. Ad te suspirámus, gementes et flentes in hac lacrimarum valle. Eia ergo, Advocata nostra, illos tuos misericordes oculos ad nos converte. Et Jesum, benedictum fructum ventris tui, nobis post hoc exsilium ostende. O clemens, O pia, O dulcis Virgo Maria.
 
Üdvözlégy Királynő, * nagy irgalmasság anyja, élet, édesség boldog remény, áldunk. Hozzád kiáltunk Évának száműzött fiai. Hozzád fohászkodunk sóhajtva, zokogva, hozzád, e siralomvölgyben. Kérünk tehát, kegyes közbenjárónk, fordítsd felénk mindenkor éber szemedet üdvösségünkre. És Jézust anyaságod áldott szent gyümölcsét, nekünk e földi út végén mutasd meg. Ó áldott, ó édes, ó jóságos, szép Szűz Mária.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."