Bencés zsolozsma N A P K Ö Z I I M A Ó R ASZERDA

Déli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
07
SZERDA
N A P K Ö Z I   I M A Ó R A
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz
Az ég delén a napkorong
Most teljes fényben tündököl:
Urunk, igaz nap, új tüzet
Így gyújt a földön lángod is.
 
2. Te ős igazság, szép sugár,
Lelkünk homályát űzzed el,
S napunk gyümölcsét hozza meg
A fényben érő szeretet.
 
3. A jó Atyát, az Alkotót,
Bűntől megváltó szent Fiát,
S ki szeretettel pártfogol,
A Lelket áldjuk egyaránt. Ámen.
 
Antifóna Zsolt 30,15.16
Uram, tebenned bízom, * s azt mondom: Te vagy Istenem, Te vagy, ki sorsom kezedben tartod.
 
12. zsoltár • Az Úrban bízó igaz panasza
Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével. – Róm 15,13
 
Meddig feledkezel el rólam, Uram? * Meddig fordítod el arcodat tőlem?
 
Meddig emészti lelkem a fájdalom, † meddig bánkódom naphosszat szvemben? * Meddig győzedelmeskedik rajtam az ellenség?
 
Tekints rám és hallgass meg, Uram, Istenem! * Tartsd meg szemem fényét, nehogy halálos lomba merüljek!
 
Ne mondhassa ellenségem: „Győztem ellene!” * Ne ujjonghassanak üldözőim, hogyha elesem!
 
Mert irgalmasságodban bíztam, † segítségeden ujjong a szvem, * az Úrnak énekelek, mert jt tett velem.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-rökké. men.
 
30. zsoltár (1-17.20-25)
[A karvezetőnek: Dávid zsoltára.]
 
Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent rnem, * szabadíts meg igaz voltodban!
 
Fordítsd felém fledet, * siess, ments meg engem!
 
Te légy oltalmazó sziklám, * szabadító, erős hzam!
 
Hiszen te vagy erősségem és sziklavram, * neved miatt vezess és irányíts engem!
 
Kiszabadítasz a hálóból, amit titkon nekem vetettek, * mivel te vagy megmentőm.
 
Kezedbe ajánlom lelkem, * megváltottál, Uram, hűséges Istenem.
 
Te gyűlölöd azokat, akik hiábavaló bálványokat tisztelnek, * de én az rban remélek.
 
Irgalmadnak ujjongok és rvendek, * mert tekintetre méltattad kicsiny voltomat.
 
Ismered lelkem szorongattatást, † nem adtál ellenségem kezébe, * lábamnak tágas teret adtál.
 
Könyörülj rajtam, Uram, mert gyötrődm, † elhomályosult szemem a bnattól, * összetört a testem-lelkem.
 
Mert fájdalomban múlik letem, * sóhajtozásban fogynak el veim.
 
Nyomorúság törte meg erőmet, * elsorvadt minden csontom.
 
Ellenségeim gúnyt űznek belőlem, † szomszédaim csúfolnak, ismerőseim félnek tőlem, * akik meglátnak az utcán, elfutnak előlem.
 
Szívükben elfelednek, mintha halott lennék, * olyan lettem, mint az sszetört edény.
 
Hallom sokak suttogását, körülöttem csupa rettegés, * mert összeszövetkeztek ellenem, ki akarják oltani letem.
 
De én benned bízom, Uram, † azt mondom: Te vagy Istenem, * sorsom kezedben tartod.
 
Ments meg ellenségeim kezéből, * és azoktól, akik ldöznek engem!
 
Ragyogtasd fel arcod szolgád flött, * irgalmadban ments meg engem! ...
 
Mily nagy a te jóságod, Uram, * melyet azoknak őrzöl, akik flnek tged!
 
Ebben részesíted azokat, akik benned remélnek, * minden ember szeme lttára.
 
Arcod oltalmába rejted őket * az emberek dhe elől.
 
Megvéded őket stradban * az átkot szró nyelvektől.
 
Áldott legyen az Úr, aki megmutatta csodálatos irgalmát * az ostromlott vrosban.
 
Félelmemben gy szóltam: * Elvetettél szned elől!”
 
De te meghallgattad könyörgő szavamat, * amikor segítségül hvtalak tged.
 
Szeressétek az Urat, összes szentjei, † megőrzi az Úr azokat, akik hűek hozzá, * de a gőgösöknek bőven megfizet.
 
Legyetek erősek és bátor szvűek, * mindnyájan, akik az rban reméltek!
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön rökké. men.
 
122. zsoltár • A nép az Úrban bízik
A két vak kiáltozni kezdett: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! – Mt 20,30
 
Hozzád emelem szememet, * aki a mennyben lakozol.
 
Amint a szolgák gazdájuk kezét figyelik, * ahogy a szolgáló úrnőjének kezére tekint,
 
Úgy tekint szemünk Istenünkre, az rra, * amíg meg nem kegyelmez nkünk.
 
Könyörülj rajtunk, Urunk, knyörülj, * mert a gyalázattal nagyon elteltünk.
 
Mert nagyon megtelt a lelkünk * a gazdagok gúnyolódásával, a dölyfösök bszke gőgjével.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-rökké. men.
 
Antifóna Zsolt 30,15.16
Uram, tebenned bízom, * s azt mondom: Te vagy Istenem, Te vagy, ki sorsom kezedben tartod.
 
Olvasmány I. hét Zsid 10,35-36
Ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet.
 
V Hozzád menekül a lelkem, Uram.
R Szárnyad árnyékában keresek oltalmat, amíg a veszély el nem múlik.    Zsolt 56,2
 
Zárókönyörgés
Kérünk, Urunk, add meg nekünk, hogy teljes lelkünkkel bízzunk benned mert ahogy mindig ellenállsz a gõgösöknek, akik a saját erejükben bizakodnak, úgy nem hagyod el az irgalmadban dicsekvőket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma L A U D E SSZERDA

Reggeli ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
07
SZERDA
L A U D E S
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz Brev. Maur.
Ígérsz, Urunk, s mi bízhatunk,
Mivel szilárdan áll szavad,
Azért kér most e hajnalon
A jó reményért énekünk.
 
2. A gyarló ember hitszegő:
Ígér, de csalfán rászed is;
Tört nádszál, hogyha megfogod,
Így szúr kezedbe álnokul.
 
3. Mily boldog hát, ki teljesen,
Urunk, öledbe rejtezik:
E várban biztos béke vár,
Nem rázhat itt meg vész, vihar.
 
4. És hogy ne féljen gyönge szív,
Magad szent esküvel kötöd;
Reményünk, látva ily kezest,
Már földön ízlel égi jót.
 
5. Már gondolatban nálad él,
Szolgál szent trónusod körül;
Az égi áldás tengerét
Már itt előre élvezi.
 
6. Szentháromság, dicsér szavunk,
Örök kegyelmek kútfeje;
Ki üdvünk egy reménye vagy,
Engedd, keressünk szüntelen! Ámen.
 
1. antifóna Zsolt 91,1-2
Jó az Úristent áldani, * nevedet, Fölséges, magasztalni, hirdetni reggel irgalmad és egész éjszaka hűséged.
 
91. zsoltár • A teremtő Isten dicsérete
Az dicsőíti meg Atyámat, ha sok gyümölcsöt hoztok. – Jn 15,8
 
Jó az Úristent ldani, * nevednek, Fölséges, zsoltárt zengeni,
 
Irgalmadat hirdetni reggel, * és hűségedet egész jszaka,
 
♦ Tízhúrú lanton, hárfának szavával, * citera mellett, nekszval.
 
Mert tetteidben, Uram, örömöm lelem, * örvendezem kezed művein.
 
Mily fölségesek, Uram, műveid, * gondolataid igen mlyek!
 
Az oktalan ezt fel nem fogja, * az esztelen meg nem rti.
 
Ha sarjadnak is, mint a fű, a bűnösök, * és virulnak is mind a gonosztevők,
 
A sorsuk végül mégis pusztulás, * te pedig fölséges vagy, Uram, rökké.
 
Mert íme, a te ellenségeid, † ellenségeid elvesznek, Uram, * szétszóródnak mind, akik gonoszat tesznek.
 
A bivaly erejét adtad nkem, * fölkentél szntiszta olajjal.
 
Ellenségeimre letekint szemem, * gonosz támadóimat hallgatja flem.
 
Virul az igaz, mint a plma, * növekszik, mint a Libanon cdrusa.
 
Elültetve az Úrnak hzában, * Istenünk csarnokaiban virágot bontanak.
 
Még vénségükben is gyümölcsöt hoznak, * erősek és zldellők maradnak,
 
Hogy hirdessék: igaz az Úr; ő a kősziklám, * igaztalanság benne nincsen.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-rökké. men.
 
1. antifóna Zsolt 91,1-2
Jó az Úristent áldani, * nevedet, Fölséges, magasztalni, hirdetni reggel irgalmad és egész éjszaka hűséged.
 
 
2. antifóna Iz 12,2
Isten az én Megváltóm, * benne bízom és nem félek. Az Úr lett erősségem, és szabadítóm ő lett nékem.
 
Ószövetségi ének (Iz 12,1-6) • A megváltott nép ujjongása
Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. – Jn 7,37
 
Magasztallak, Uram, mert haragudtál ugyan reám, * de haragod megszűnt, és te vigaszt hoztál nkem.
 
Íme, Isten az én Megváltóm, * bizalom tölt el, és nem félek.
 
Az Úr lett erősségem és dicsnekem, * szabadítóm ő lett nkem.
 
Örömmel merítek majd vizet * az üdvösség forrásából.
 
Így szóltok majd azon a napon: † „Adjatok hálát az rnak, * és hívjátok segítsgül nevét!
 
Mondjátok el a népek kzött tetteit, * hirdessétek, hogy az ő neve flséges.
 
Zengjetek dalt az Úrnak, mert nagyszerű dolgokat művelt, * hadd tudják meg az egész fldön!
 
Örvendj és ujjongj, Sion npe, * mert nagy közötted Izrael Szentje!”
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentllek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örkké. men.
 
2. antifóna Iz 12,2
Isten az én Megváltóm, * benne bízom és nem félek. Az Úr lett erősségem, és szabadítóm ő lett nékem.
 
3. antifóna Zsolt 145
Boldog, kinek Isten az oltalma, * s Urában van minden bizodalma.
 
145. zsoltár
 
Dicsérd, lelkem, az Urat! † Egész életemben az Urat ldom, * amíg élek, Istenemnek zsoltárt zengek.
 
Ne higgyetek a fejedelmeknek, ne bízzatok emberben, * segítséget nem leltek nla!
 
Ha kileheli lelkét és porba tér az ember, * akkor megsemmisül minden terve.
 
Boldog, akinek oltalma Jákob Istene, * s akinek Istenben, az Úrban van reménye.
 
Ő teremtette az eget s a fldet, * a tengert s ami él benne, mindent.
 
Megőrzi a hűséget mindörökk, † az elnyomottnak jogát megvédi, * az éhezőnek ő ad kenyeret.
 
Megszabadítja az Úr a foglyokat, * megnyitja az Úr a vakok szemét.
 
Fölemeli az Úr a grnyedőt, * kedveli az igaz embert.
 
Megvédi az Úr a jövevényeket, † gyámolít árvát, zvegyet, * ám a gonoszok lépteit tévtra vezeti.
 
Mindörökké uralkodik az r, † a te Istened, Sion, * nemzedékről nemzedékre. Alleluja.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentllek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön örkké. men.
 
3. antifóna Zsolt 145
Boldog, kinek Isten az oltalma, * s Urában van minden bizodalma.
 
Olvasmány I. hét Tób 4,16-17.19-20
Amit magadnak nem szeretnél, azt másnak se tedd! Oszd meg kenyeredet az éhezőkkel és ruhádat a rongyosokkal! A bölcs emberektől kérj tanácsot! Minden időben magasztald Istent, az Urat, és tőle kérd, hogy egyenes úton járhass, s hogy útjaid és szándékaid jó véget érjenek!
 
Válaszos ének Zsolt 118,49-50
Emlékezz szolgádnak adott szavadra, * benne reményt adtál nékem.
Gyötrelmeim közt az vigasztal engem, hogy szavad önt belém életet. * benne reményt...
Dicsőség... Emlékezz...
 
4. antifóna Mt 5,11-12
Boldogok vagytok mindnyájan, * ha értem üldöznek titeket. Vígan örvendezzetek, mert jutalmatok lesz az égben.
 
Evangéliumi ének (Mt 5,3-10) • A nyolc boldogság
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
 
Boldogok, akik sírnak, * mert ők vigaszt lelnek.
 
Boldogok a szelídek, * mert övék lesz a föld.
 
Boldogok, akik az igazságot éhezik és szomjazzák, * mert majd eltelnek vele.
 
Boldogok az irgalmas lelkűek, * mert majd irgalmat nyernek.
 
Boldogok a tiszta szívűek, * mert meglátják az Istent.
 
Boldogok a békességszerzők, * mert Isten fiainak hívják majd őket.
 
Boldogok, akik az igazságért üldözést szenvednek, * mert övék a mennyek országa.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
4. antifóna Mt 5,11-12
Boldogok vagytok mindnyájan, * ha értem üldöznek titeket. Vígan örvendezzetek, mert jutalmatok lesz az égben.
 
Könyörgések I. hét
Testvéreim, adjunk hálát Krisztusnak, aki testvéreinek nevezi azokat, akiket szentté tesz. Szüntelenül magasztaljuk és kérjük őt:
     Urunk és Istenünk, szentelj meg bennünket!
 
Add, hogy az új nap reggelét tiszta szívvel szentelhessük neked föltámadásod tiszteletére;
– és az egész napot szent tettekkel tegyük előtted kedvessé!
Szereteted jeleként üdvünkre és örömünkre adtál új napot nekünk;
– újíts meg bennünket a te dicsőségedre minden nap!
Add, hogy a mai napon terád ismerjünk minden emberben;
– terád találjunk különösen is a szomorúakban és minden szegényben!
(Áraszd el szereteteddel a névnapját ünneplő N. testvért/atyát)
Engedd, hogy a mai napon mindenkivel békében éljünk;
– senkinek se fizessünk a rosszért rosszal!
 
Az Úr imádsága
Testvérek! Könyörögjünk, amint az Úr tanított minket imádkozni!
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.
 
Zárókönyörgés I. hét
Üdvözítő Istenünk, hallgass meg minket: add, hogy világosságodat kövessük, igazságodért munkálkodjunk, és belőle újjászületve, mint a világosság fiai tegyünk tanúságot rólad az emberek előtt. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Áldás I. hét
Isten, a mi Atyánk vigasztalja meg szívetek, s erősítse meg szóban és tettben minden jóra!
A mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak † és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindörökké!
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma V E S P E R Á SSZERDA

Esti ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
07
SZERDA
V E S P E R Á S
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz Brev. Maur.
Urunk, te vagy szent egyedül,
Hatalmad át nem engeded,
Abból az öntelt kérkedő
Semmit magának nem rabol.
 
2. Kegyelmed bőven árad itt,
De büszke szívünk ellenáll,
Ám bágyad rögtön, mint a fű,
Mely szomjas földben szárad el.
 
3. Amint a szolga hű szeme
Gazdáját egyre figyeli,
A fényes égi halmokat
Kutatja arcunk gondosan.
 
4. S ha közben szívünk óhaját
Talán megadni késel is,
A jóremény lesz horgonyunk,
S szilárdan hozzád fűz, Atyánk.
 
5. Dicsérjük áldva jó Atyánk,
Dicsérjük áldva szent Fiát,
Ki nékünk Lelkét küldte el,
Jövő örökség zálogát. Ámen.
 
1. antifóna Zsolt 129,6
Az Úrban van reményem, * lelkem bízik igéjében.
 
129. zsoltár • Kiáltás a mélységből
Ő szabadítja meg népét bűneitől. – Mt 1,21
 
A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, * hallgasd meg szavamat, Uram!
 
Legyen füled figyelmezéssel, * amikor hozzád könyrög szavam!
 
Ha felrovod a vtkeket, Uram, * ki áll meg akkor előtted, Uram?
 
Ám nálad bocsánatot nyer a vtek, * hogy félelemmel szolgljunk tged.
 
Remélek az Úrban, benne remél a lelkem, * bizalommal vrom igéjét.
 
Lelkem eseng az r után, * jobban, mint éji őr a virradat után.
 
Jobban, mint éji őr a virradat után, * esengjen Izrael az r után,
 
Mert az rnál az irgalom, * s bőséges a megvltás nla.
 
Ő vltja meg Izraelt * minden bűnétől.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentllek Istennek.
 
Miképpen kezdetben most és mindenkor * és mindörökkön-örkké. men.
 
1. antifóna Zsolt 129,6
Az Úrban van reményem, * lelkem bízik igéjében.
 
2. antifóna Zsolt 130,6
Isten népe, * bízzál az Úrban, bízzál az ő nagy kegyelmében.
 
130. zsoltár • Gyermeki bizalom az Úrban
Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű. – Mt 11,29
 
Nem gőgös az n szívem, Uram, * szememben nincsen krkedés.
 
Nem járok nagy ügyek után, * sem erőmet felülmúló csodák után.
 
Békében nyugszik a lelkem, * miként a gyermek anyja lében.
 
Miként a kicsi gyermek, * olyan a lelkem.
 
Bízzál az rban, Izrael, * most és örkkön-rökké!
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentllek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örkké. men.
 
2. antifóna Zsolt 130,6
Isten népe, * bízzál az Úrban, bízzál az ő nagy kegyelmében.
 
3. antifóna Jel 15,4
Hozzád jön, Urunk, * a föld minden nemzete és eléd borulva imád téged.
 
Újszövetségi ének (Jel 11,17-18;12,10b-12a) • Isten ítélete
 
Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, † aki vagy, aki voltál és aki eljössz, * mert átvetted a főhatalmat és az uralmat.
 
A nemzetek haragra lobbantak, * de eljött az ideje haragodnak, és az ítéletnek a holtak fölött.
 
Jutalmazd meg szolgáidat: † a prófétákat és a szenteket, * és kik nevedet félik: kicsiket és nagyokat.
 
Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, * és Fölkentjének uralma.
 
Mert letaszították testvéreink vdlóját, * ki éjjel-nappal vádolta őket Isten szne előtt.
 
Legyőzték őt a bárány vérével, † és tanúságának szavával, * és életüket sem kímélték mindhalálig.
 
Ezért örvendezzetek, mennyek, * és mindnyájan, benne lakók!
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-rökké. Ámen.
 
3. antifóna Jel 15,4
Hozzád jön, Urunk, * a föld minden nemzete és eléd borulva imád téged.
 
Olvasmány I. hét 1Jn 3,2-4
Szeretteim! Most Isten fiai vagyunk, de hogy mivé leszünk, az még nem nyilvánvaló. Tudjuk azonban, hogy megjelenésekor hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk Őt úgy, amint van. Mindaz, akit ez a reménység tölt el iránta, megszenteli magát, amint ő is szent.
 
Válaszos ének Zsolt 39,5
Boldog, kinek az Úrban van reménye, * aki bízik az Úr nevében.
Nem követi az eszteleneket s a hamis úton járókat. * aki bízik az Úr nevében.
Dicsőség az Atyának... Boldog kinek...
 
4. antifóna Tób 2,18
Azt az életet várjuk, * melyet Isten ad azoknak, kik megőrizték hűségesen hitüket őbenne, alleluja.
 
Magnificat Lk 1,46-55
[Zakariás házában Mária így szólt:]
 
Magasztalja lelkem az Urat, * ujjongjon szívem üdvözítő Istenemben.
 
Tekintetre méltatta alázatos szolgáló lányát: * lám, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék.
 
Mily nagy dolgot művelt velem * ő, a hatalmas, akit Szentnek hívunk.
 
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik félik őt.
 
Nagyszerű dolgokat művelt karja, * a szívükben gőgösöket széjjelszórta.
 
Uralkodókat űzött el trónjukról, * de a kicsinyeket magasra emelte.
 
Betöltötte az éhezőket minden jóval, * a gazdagokat elbocsátotta üres kézzel.
 
Fölkarolta szolgáját, Izraelt: * megemlékezett irgalmáról,
 
Melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak örökkön-örökké.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön örökké. Ámen.
 
4. antifóna Tób 2,18
Azt az életet várjuk, * melyet Isten ad azoknak, kik megőrizték hűségesen hitüket őbenne, alleluja.
 
Könyörgések I. hét
Mindenben dicsértessék az Úr neve, aki végtelen szeretettel veszi körül választott népét. Kérjük őt:
     Mutasd meg, Urunk, szeretetedet!
 
Emlékezzél meg Egyházadról,
– őrizd meg minden bajtól, és tedd tökéletessé a szeretetben.
Ismerjék fel a népek, hogy egyedül te vagy az Isten,
– és Jézus Krisztus a te Fiad, akit hozzánk küldtél.
Tedd boldoggá szeretteinket,
– áldd meg őket, és add meg nekik az örök életet.
Adj megkönnyebbülést a munkában és a szenvedésben elfáradtaknak;
– vedd oltalmadba a megvetettek emberi méltóságát.
Légy irgalmas a mai napon elhunytakhoz,
– bocsásd be őket kegyelmesen országodba.
 
Az Úr imádsága
Testvérek! Könyörögjünk, amint az Úr tanított minket imádkozni!
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.
 
Zárókönyörgés I. hét
Hallgasd meg, Urunk, könyörgésünket: védelmezz minket éjjel és nappal, hogy az idők változandóságában mindig alávessük magunkat vezetésednek, s erőt nyerjünk változatlanságodból. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Áldások
  1. Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség Lelkét!
  2. Jussatok el mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére!
  3. Isten Fia adjon nekünk érzéket, hogy megismerjük az igaz Istent!
  4. Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a reményben a Szentlélek erejéből bővelkedjetek!
  5. Az igazság Istene tanítson meg benneteket minden igazságra!
  6. Az Úr hajlítsa szíveteket magához, hogy mindig az ő útjain járjatok!
  7. Nyissa fel szemeteket Istenünk, hogy a sötétségből az ő világosságára jussatok, és helyet kapjatok a szentek között!
  8. Ismerjétek meg Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét, és teljetek be Isten egész teljességével!
  9. Kegyelem legyen mindnyájatokkal, akik el nem múló szeretettel szeretitek Urunkat, Jézus Krisztust!
  10. Gyarapítson és gazdagítson titeket az Isten a szeretetben egymás és mindenki iránt!
A mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak † és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindörökké!
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma K O M P L E T Ó R I U MSZERDA ÉVKÖZI IDŐBEN, I. HÉT

Esti ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jún
07
SZERDA ÉVKÖZI IDŐBEN, I. HÉT
K O M P L E T Ó R I U M
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Lelkiismeret-vizsgálat, bevezethető a következőképpen:
Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg a nap folyamán elkövetett bűneinket!
 
vagy:
Testvéreim! Valljuk meg Isten előtt vétkeinket!
 
vagy:
Testvéreim! Mielőtt nyugovóra térnénk, kérjük Istentől bűneink bocsánatát!
 
vagy:
Testvéreim! Mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára. Szálljunk magunkba, és bocsássunk meg szívből egymásnak, hogy Isten irgalmára mi magunk is méltók legyünk!
 
Bűnbánat
Urunk, Istenünk, könyörülj rajtunk,
– mert vétkeztünk ellened és testvéreink ellen!
Urunk, mutasd meg nekünk irgalmasságodat,
– és add meg nekünk az üdvösséget!
 
vagy:
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket: Krisztus, kegyelmezz!
– Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
 
vagy:
Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem! Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.
 
vagy:
Jézus Krisztus, utunk és példaképünk: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, kiengesztelődésünk és megváltásunk: Krisztus kegyelmezz!
– Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, a hit szerzője és beteljesítője: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
 
Befejezés
Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre.
– Ámen.
 
Himnusz
I. Lit.Hor.
Immár a nap leáldozott
Teremtőnk, kérünk tégedet,
Kegyelmed oszd most gazdagon,
S őrizzed, óvjad népedet.
 
2. A szívünk rólad álmodik,
S pihentében is rád tekint,
Ha felkel fényes, új napunk,
Dicsőségedről énekel.
 
3. Adj üdvösséges életet,
Izzíts lelkünkben új tüzet,
A ránk törő rút éjhomályt
Világosságod rontsa szét.
 
4. Add meg, Teremtő jó Atyánk,
Urunkért, Jézus Krisztusért,
Ki véled és Szentlelkeddel
Uralkodik menny trónusán. Ámen.
 
vagy
 
II. Lit.Hor.
Krisztus, te nap vagy és világ,
Ki megtörsz éjt, sötét homályt,
Atyád világossága vagy,
Add boldogító fényedet.
 
2. Urunk, most együtt kérlelünk:
Ez éjszakán maradj velünk,
Békéd nyugalma töltsön el,
Így testünk, lelkünk megpihen.
 
3. Takarja álom bár szemünk,
A szívünk itt virraszt veled.
Õrizd, jobboddal támogasd
A benned bízó híveket!
 
4. Oltalmazd néped, Istenünk,
A cselvető gonoszt letörd;
Ne hagyd magára népedet,
Hisz érte adtad véredet!
 
5. Dicsérünk téged, szent Atyánk,
És Krisztust, az örök királyt;
S a Szentlelket, ki éltetőnk,
Szép ének áldja szüntelen! Ámen.
 
vagy
 
III. Brev. Maur.
Hálát zeng most néked szívünk,
A napnak múltán, jó Atyánk,
Árnyával az éjjel közeleg,
Imánk esengve száll feléd.
 
2. Bűnnel sokszor bántott e nap,
Engesztelőn kérlel szavunk:
Ősellenség gonosz nyila
Rajtunk ne ejtsen új sebet!
 
3. Bősz vad módján jár most körül
A Sátán és zsákmányt keres;
Védő szárnyad borítsd reánk,
Atyánk, őrizzen szent kezed!
 
4. Véget nem ér fénylő napod;
Mikor ragyog már fel nekünk?
Békességes, örök hazánk
Mikor lesz végre már miénk?
 
5. Áldunk, Isten, te jó Atya,
Áldunk, bűntől váltó Fiú,
S téged, Lélek, vigaszt adó,
Áldón magasztal hű szívünk. Ámen.
 
Antifóna Zsolt 45,8.9
Jákob Istene erős várunk, * jöjjetek s lássátok tetteit, a csodákat, miket végbevitt a földön.
 
45. zsoltár • Isten a mi menedékünk, a mi erős várunk
Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: „Velünk az Isten” – Mt 1,23
 
Isten a mi menedékünk és erős vrunk, * minden szorongattatásban biztos segítség.
 
Még ha megremeg is a föld, ezért nem flünk, * még ha a hegyek a tenger mlyébe dőlnek is,
 
Ha háborognak és zgnak is vizei, * és viharától a hegyek remegnek.
 
Csörgedező patakok üdítik fel Isten vrosát, * a Magasságbeli szentséges storát.
 
Nem rendül meg soha, mert Isten lakik benne, * Isten oltalmazza már kora hajnalban.
 
Népek háborognak, országok inognak, * mennydörgő szózatától a fld is megremeg.
 
Velünk van a Seregek Ura, * Jákob Istene erős vrunk.
 
Jöjjetek és lássátok az rnak tetteit, * a csodákat, miket a fldön vgbevitt.
 
Véget vet a háborúnak szerte a földn, † szétzúzza az íjakat, a lndzsákat eltöri, * elégeti tűzben a pajzsokat.
 
„Álljatok meg és lássátok be: az Isten én vagyok! * fölséges a nemzetek fölött, fölséges az egész fldön.”
 
Velünk van a Seregek Ura, * Jákob Istene erős vrunk.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-rökké. men.
 
Antifóna Zsolt 45,8.9
Jákob Istene erős várunk, * jöjjetek s lássátok tetteit, a csodákat, miket végbevitt a földön.
 
Olvasmány Ef 4,26-27
Testvérek, ha haragusztok is, ne vétkezzetek! A nap ne nyugodjék le haragotok fölött! Ne engedjetek az ördögnek!
 
Válaszos ének
Uram, tebenned remélek, * kezedbe ajánlom lelkem.
V. Megváltottál engem, Uram, hűséges Istenem. * kezedbe ajánlom...
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. R. Uram...
 
Antifóna
Ments meg minket, Urunk, * mikor ébren vagyunk. Őrizz meg minket, ha alszunk, hogy Krisztus Urunkkal virrasszunk, és békességben nyugodjunk.
 
Nunc dimittis (Lk 2,28–32)
[Simeon így áldotta Istent:]
 
Bocsásd el most szolgádat, Uram, * szavaid szerint békességben;
 
Hiszen már látta szemem az dvösséget, * melyet minden népnek készítettl,
 
Hogy felragyogjon világosságára a pogányoknak, * és dicsőségére népednek Izraelnek.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak, * és Szentlélek Istennek,
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor, * és mindörökkön örökk. Ámen.
 
Antifóna
Ments meg minket, Urunk, * mikor ébren vagyunk. Őrizz meg minket, ha alszunk, hogy Krisztus Urunkkal virrasszunk, és békességben nyugodjunk.
 
Zárókönyörgés
Szelíd és alázatos szívű Urunk, Jézus Krisztus, aki édes igát és könnyű terhet raksz követőidre, fogadd el mai napunk jószándékait és tetteit! Adj nyugodalmas éjszakát, hogy holnap készségesebbek legyünk szolgálatodra, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
 
Áldások
Pap vagy diakónus:
Áldjon meg és őrizzen meg titeket az Isten! – Ámen.
Ragyogtassa reátok arcát, és legyen hozzátok irgalmas! – Ámen.
Fordítsa felétek tekintetét, és adja meg nektek békességét! – Ámen.
 
vagy:
A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen: őrizze meg szellemetek, lelketek és testetek egészen feddhetetlenül Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig! – Ámen.
 
vagy:
Töltsön el benneteket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a reményben a Szentlélek erejébõl bővelkedjetek! – Ámen.
 
vagy:
Tegyen titeket méltóvá Isten a szentek sorsára, aki kiragadott benneteket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába! – Ámen.
 
vagy: (egyéni imádkozás esetén)
Nyugodalmas jóéjszakát és boldog halált adjon nekünk a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek! – Ámen.
 
Mária-antifóna
Salve, * Regina, mater misericordiae. Vita, dulcedo, et spes nostra, salve. Ad te clamamus, exsules, filii Hevae. Ad te suspirámus, gementes et flentes in hac lacrimarum valle. Eia ergo, Advocata nostra, illos tuos misericordes oculos ad nos converte. Et Jesum, benedictum fructum ventris tui, nobis post hoc exsilium ostende. O clemens, O pia, O dulcis Virgo Maria.
 
Üdvözlégy Királynő, * nagy irgalmasság anyja, élet, édesség boldog remény, áldunk. Hozzád kiáltunk Évának száműzött fiai. Hozzád fohászkodunk sóhajtva, zokogva, hozzád, e siralomvölgyben. Kérünk tehát, kegyes közbenjárónk, fordítsd felénk mindenkor éber szemedet üdvösségünkre. És Jézust anyaságod áldott szent gyümölcsét, nekünk e földi út végén mutasd meg. Ó áldott, ó édes, ó jóságos, szép Szűz Mária.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."