Bencés zsolozsma L A U D E SSZERDA

Reggeli ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
26
SZERDA
L A U D E S
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz Brev. Maur.
Ígérsz, Urunk, s mi bízhatunk,
Mivel szilárdan áll szavad,
Azért kér most e hajnalon
A jó reményért énekünk.
 
2. A gyarló ember hitszegő:
Ígér, de csalfán rászed is;
Tört nádszál, hogyha megfogod,
Így szúr kezedbe álnokul.
 
3. Mily boldog hát, ki teljesen,
Urunk, öledbe rejtezik:
E várban biztos béke vár,
Nem rázhat itt meg vész, vihar.
 
4. És hogy ne féljen gyönge szív,
Magad szent esküvel kötöd;
Reményünk, látva ily kezest,
Már földön ízlel égi jót.
 
5. Már gondolatban nálad él,
Szolgál szent trónusod körül;
Az égi áldás tengerét
Már itt előre élvezi.
 
6. Szentháromság, dicsér szavunk,
Örök kegyelmek kútfeje;
Ki üdvünk egy reménye vagy,
Engedd, keressünk szüntelen! Ámen.
 
1. antifóna Zsolt 91,1-2
Jó az Úristent áldani, * nevedet, Fölséges, magasztalni, hirdetni reggel irgalmad és egész éjszaka hűséged.
 
91. zsoltár • A teremtő Isten dicsérete
Az dicsőíti meg Atyámat, ha sok gyümölcsöt hoztok. – Jn 15,8
 
Jó az Úristent áldani, * nevednek, Fölséges, zsoltárt zengeni,
 
Irgalmadat hirdetni reggel, * és hűségedet egész éjszaka,
 
♦ Tízhúrú lanton, hárfának szavával, * citera mellett, énekszóval.
 
Mert tetteidben, Uram, örömöm lelem, * örvendezem kezed művein.
 
Mily fölségesek, Uram, műveid, * gondolataid igen mélyek!
 
Az oktalan ezt fel nem fogja, * az esztelen meg nem érti.
 
Ha sarjadnak is, mint a fű, a bűnösök, * és virulnak is mind a gonosztevők,
 
A sorsuk végül mégis pusztulás, * te pedig fölséges vagy, Uram, örökké.
 
Mert íme, a te ellenségeid, † ellenségeid elvesznek, Uram, * szétszóródnak mind, akik gonoszat tesznek.
 
A bivaly erejét adtad nékem, * fölkentél színtiszta olajjal.
 
Ellenségeimre letekint szemem, * gonosz támadóimat hallgatja fülem.
 
Virul az igaz, mint a pálma, * növekszik, mint a Libanon cédrusa.
 
Elültetve az Úrnak házában, * Istenünk csarnokaiban virágot bontanak.
 
Még vénségükben is gyümölcsöt hoznak, * erősek és zöldellők maradnak,
 
Hogy hirdessék: igaz az Úr; ő a kősziklám, * igaztalanság benne nincsen.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
1. antifóna Zsolt 91,1-2
Jó az Úristent áldani, * nevedet, Fölséges, magasztalni, hirdetni reggel irgalmad és egész éjszaka hűséged.
 
 
2. antifóna Iz 12,2
Isten az én Megváltóm, * benne bízom és nem félek. Az Úr lett erősségem, és szabadítóm ő lett nékem.
 
Ószövetségi ének (Iz 12,1-6) • A megváltott nép ujjongása
Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék. – Jn 7,37
 
Magasztallak, Uram, mert haragudtál ugyan reám, * de haragod megszűnt, és te vigaszt hoztál nékem.
 
Íme, Isten az én Megváltóm, * bizalom tölt el, és nem félek.
 
Az Úr lett erősségem és dicsérő énekem, * szabadítóm ő lett nékem.
 
Örömmel merítek majd vizet * az üdvösség forrásából.
 
Így szóltok majd azon a napon: † „Adjatok hálát az Úrnak, * és hívjátok segítségül nevét!
 
Mondjátok el a népek között tetteit, * hirdessétek, hogy az ő neve fölséges.
 
Zengjetek dalt az Úrnak, mert nagyszerű dolgokat művelt, * hadd tudják meg az egész földön!
 
Örvendj és ujjongj, Sion népe, * mert nagy közötted Izrael Szentje!”
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
2. antifóna Iz 12,2
Isten az én Megváltóm, * benne bízom és nem félek. Az Úr lett erősségem, és szabadítóm ő lett nékem.
 
3. antifóna Zsolt 145
Boldog, kinek Isten az oltalma, * s Urában van minden bizodalma.
 
145. zsoltár
 
Dicsérd, lelkem, az Urat! † Egész életemben az Urat ldom, * amíg élek, Istenemnek zsoltárt zengek.
 
Ne higgyetek a fejedelmeknek, ne bízzatok emberben, * segítséget nem leltek nla!
 
Ha kileheli lelkét és porba tér az ember, * akkor megsemmisül minden terve.
 
Boldog, akinek oltalma Jákob Istene, * s akinek Istenben, az Úrban van reménye.
 
Ő teremtette az eget s a fldet, * a tengert s ami él benne, mindent.
 
Megőrzi a hűséget mindörökk, † az elnyomottnak jogát megvédi, * az éhezőnek ő ad kenyeret.
 
Megszabadítja az Úr a foglyokat, * megnyitja az Úr a vakok szemét.
 
Fölemeli az Úr a grnyedőt, * kedveli az igaz embert.
 
Megvédi az Úr a jövevényeket, † gyámolít árvát, zvegyet, * ám a gonoszok lépteit tévtra vezeti.
 
Mindörökké uralkodik az r, † a te Istened, Sion, * nemzedékről nemzedékre. Alleluja.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentllek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön örkké. men.
 
3. antifóna Zsolt 145
Boldog, kinek Isten az oltalma, * s Urában van minden bizodalma.
 
Olvasmány III. hét Jób 1,21; 2,10b
Mezítelenül jöttem ki anyám méhéből, és ruhátlanul térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr elvette, amint az Úrnak tetszett, úgy lett; legyen áldott az Úr neve! Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?
 
Válaszos ének Zsolt 118,49-50
Emlékezz szolgádnak adott szavadra, * benne reményt adtál nékem.
Gyötrelmeim közt az vigasztal engem, hogy szavad önt belém életet. * benne reményt...
Dicsőség... Emlékezz...
 
4. antifóna Mt 5,11-12
Boldogok vagytok mindnyájan, * ha értem üldöznek titeket. Vígan örvendezzetek, mert jutalmatok lesz az égben.
 
Evangéliumi ének (Mt 5,3-10) • A nyolc boldogság
Boldogok a lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa.
 
Boldogok, akik sírnak, * mert ők vigaszt lelnek.
 
Boldogok a szelídek, * mert övék lesz a föld.
 
Boldogok, akik az igazságot éhezik és szomjazzák, * mert majd eltelnek vele.
 
Boldogok az irgalmas lelkűek, * mert majd irgalmat nyernek.
 
Boldogok a tiszta szívűek, * mert meglátják az Istent.
 
Boldogok a békességszerzők, * mert Isten fiainak hívják majd őket.
 
Boldogok, akik az igazságért üldözést szenvednek, * mert övék a mennyek országa.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
4. antifóna Mt 5,11-12
Boldogok vagytok mindnyájan, * ha értem üldöznek titeket. Vígan örvendezzetek, mert jutalmatok lesz az égben.
 
Könyörgések III. hét
Krisztus Urunk táplálja és gondozza Egyházát, áldozatul adta érte önmagát. Imádságban kérjük őt:
     Megváltó Krisztusunk, tekints Egyházadra!
 
Áldott vagy, Egyházunk pásztora, aki a mai napon fényt és életet adsz nekünk;
– engedd, hogy boldogító ajándékodért mindig hálásak lehessünk!
Tekints kegyesen nyájadra, amelyet nevedben gyűjtöttél össze,
– hogy el ne vesszen senki azok közül, akiket az Atya néked adott!
Vezesd Egyházadat törvényeid útján;
– a Szentlélek tegye hűségessé hozzád!
Táplálj bennünket (különösen is a névnapját ünneplő N. testvért/ atyát) igéd és kenyered asztalánál,
– hogy e táplálék erejében boldogan kövessünk téged!
 
Az Úr imádsága
Testvérek! Könyörögjünk, amint az Úr tanított minket imádkozni!
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.
 
Zárókönyörgés III. hét
Urunk, Istenünk, áraszd jóságosan szentséges világosságodat érzékeinkre. Add, hogy életünkkel mindig kifejezzük odaadásunkat irántad, akinek bölcsessége teremtett, és gondviselése kormányoz minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Áldás III. hét
Legyen részetek Isten kegyelmi ajándékában, amely az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban!
A mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak † és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindörökké!
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma N A P K Ö Z I   I M A Ó R ASZERDA

Déli ima5 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
26
SZERDA
N A P K Ö Z I   I M A Ó R A
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz
Az ég delén a napkorong
Most teljes fényben tündököl:
Urunk, igaz nap, új tüzet
Így gyújt a földön lángod is.
 
2. Te ős igazság, szép sugár,
Lelkünk homályát űzzed el,
S napunk gyümölcsét hozza meg
A fényben érő szeretet.
 
3. A jó Atyát, az Alkotót,
Bűntől megváltó szent Fiát,
S ki szeretettel pártfogol,
A Lelket áldjuk egyaránt. Ámen.
 
Antifóna Zsolt 30,15.16
Uram, tebenned bízom, * s azt mondom: Te vagy Istenem, Te vagy, ki sorsom kezedben tartod.
 
12. zsoltár • Az Úrban bízó igaz panasza
Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével. – Róm 15,13
 
Meddig feledkezel el rólam, Uram? * Meddig fordítod el arcodat tőlem?
 
Meddig emészti lelkem a fájdalom, † meddig bánkódom naphosszat szívemben? * Meddig győzedelmeskedik rajtam az ellenség?
 
Tekints rám és hallgass meg, Uram, Istenem! * Tartsd meg szemem fényét, nehogy halálos álomba merüljek!
 
Ne mondhassa ellenségem: „Győztem ellene!” * Ne ujjonghassanak üldözőim, hogyha elesem!
 
Mert irgalmasságodban bíztam, † segítségeden ujjong a szívem, * az Úrnak énekelek, mert jót tett velem.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
30. zsoltár (1-17.20-25)
[A karvezetőnek: Dávid zsoltára.]
 
Te vagy, Uram, én reményem, ne hagyj soha szégyent érnem, * szabadíts meg igaz voltodban!
 
Fordítsd felém füledet, * siess, ments meg engem!
 
Te légy oltalmazó sziklám, * szabadító, erős házam!
 
Hiszen te vagy erősségem és sziklaváram, * neved miatt vezess és irányíts engem!
 
Kiszabadítasz a hálóból, amit titkon nekem vetettek, * mivel te vagy megmentőm.
 
Kezedbe ajánlom lelkem, * megváltottál, Uram, hűséges Istenem.
 
Te gyűlölöd azokat, akik hiábavaló bálványokat tisztelnek, * de én az Úrban remélek.
 
Irgalmadnak ujjongok és örvendek, * mert tekintetre méltattad kicsiny voltomat.
 
Ismered lelkem szorongattatását, † nem adtál ellenségem kezébe, * lábamnak tágas teret adtál.
 
Könyörülj rajtam, Uram, mert gyötrődöm, † elhomályosult szemem a bánattól, * összetört a testem-lelkem.
 
Mert fájdalomban múlik életem, * sóhajtozásban fogynak el éveim.
 
Nyomorúság törte meg erőmet, * elsorvadt minden csontom.
 
Ellenségeim gúnyt űznek belőlem, † szomszédaim csúfolnak, ismerőseim félnek tőlem, * akik meglátnak az utcán, elfutnak előlem.
 
Szívükben elfelednek, mintha halott lennék, * olyan lettem, mint az összetört edény.
 
Hallom sokak suttogását, körülöttem csupa rettegés, * mert összeszövetkeztek ellenem, ki akarják oltani életem.
 
De én benned bízom, Uram, † azt mondom: Te vagy Istenem, * sorsom kezedben tartod.
 
Ments meg ellenségeim kezéből, * és azoktól, akik üldöznek engem!
 
Ragyogtasd fel arcod szolgád fölött, * irgalmadban ments meg engem! ...
 
Mily nagy a te jóságod, Uram, * melyet azoknak őrzöl, akik félnek téged!
 
Ebben részesíted azokat, akik benned remélnek, * minden ember szeme láttára.
 
Arcod oltalmába rejted őket * az emberek dühe elől.
 
Megvéded őket sátradban * az átkot szóró nyelvektől.
 
Áldott legyen az Úr, aki megmutatta csodálatos irgalmát * az ostromlott városban.
 
Félelmemben így szóltam: * Elvetettél színed elől!”
 
De te meghallgattad könyörgő szavamat, * amikor segítségül hívtalak téged.
 
Szeressétek az Urat, összes szentjei, † megőrzi az Úr azokat, akik hűek hozzá, * de a gőgösöknek bőven megfizet.
 
Legyetek erősek és bátor szívűek, * mindnyájan, akik az Úrban reméltek!
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön örökké. Ámen.
 
122. zsoltár • A nép az Úrban bízik
A két vak kiáltozni kezdett: Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtunk! – Mt 20,30
 
Hozzád emelem szememet, * aki a mennyben lakozol.
 
Amint a szolgák gazdájuk kezét figyelik, * ahogy a szolgáló úrnőjének kezére tekint,
 
Úgy tekint szemünk Istenünkre, az Úrra, * amíg meg nem kegyelmez nékünk.
 
Könyörülj rajtunk, Urunk, könyörülj, * mert a gyalázattal nagyon elteltünk.
 
Mert nagyon megtelt a lelkünk * a gazdagok gúnyolódásával, a dölyfösök büszke gőgjével.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
Antifóna Zsolt 30,15.16
Uram, tebenned bízom, * s azt mondom: Te vagy Istenem, Te vagy, ki sorsom kezedben tartod.
 
Olvasmány I. hét Zsid 10,35-36
Ne veszítsétek el bizalmatokat, hiszen nagy jutalom jár érte. Állhatatosaknak kell lennetek, hogy Isten akaratát teljesítve elnyerjétek az ígéretet.
 
V Hozzád menekül a lelkem, Uram.
R Szárnyad árnyékában keresek oltalmat, amíg a veszély el nem múlik.    Zsolt 56,2
 
Zárókönyörgés
Kérünk, Urunk, add meg nekünk, hogy teljes lelkünkkel bízzunk benned mert ahogy mindig ellenállsz a gõgösöknek, akik a saját erejükben bizakodnak, úgy nem hagyod el az irgalmadban dicsekvőket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma V E S P E R Á SSZERDA

Esti ima3 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
26
SZERDA
V E S P E R Á S
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Himnusz Brev. Maur.
Urunk, te vagy szent egyedül,
Hatalmad át nem engeded,
Abból az öntelt kérkedő
Semmit magának nem rabol.
 
2. Kegyelmed bőven árad itt,
De büszke szívünk ellenáll,
Ám bágyad rögtön, mint a fű,
Mely szomjas földben szárad el.
 
3. Amint a szolga hű szeme
Gazdáját egyre figyeli,
A fényes égi halmokat
Kutatja arcunk gondosan.
 
4. S ha közben szívünk óhaját
Talán megadni késel is,
A jóremény lesz horgonyunk,
S szilárdan hozzád fűz, Atyánk.
 
5. Dicsérjük áldva jó Atyánk,
Dicsérjük áldva szent Fiát,
Ki nékünk Lelkét küldte el,
Jövő örökség zálogát. Ámen.
 
1. antifóna Zsolt 129,6
Az Úrban van reményem, * lelkem bízik igéjében.
 
129. zsoltár • Kiáltás a mélységből
Ő szabadítja meg népét bűneitől. – Mt 1,21
 
A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, * hallgasd meg szavamat, Uram!
 
Legyen füled figyelmezéssel, * amikor hozzád könyörög szavam!
 
Ha felrovod a vétkeket, Uram, * ki áll meg akkor előtted, Uram?
 
Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, * hogy félelemmel szolgáljunk téged.
 
Remélek az Úrban, benne remél a lelkem, * bizalommal várom igéjét.
 
Lelkem eseng az Úr után, * jobban, mint éji őr a virradat után.
 
Jobban, mint éji őr a virradat után, * esengjen Izrael az Úr után,
 
Mert az Úrnál az irgalom, * s bőséges a megváltás nála.
 
Ő váltja meg Izraelt * minden bűnétől.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
1. antifóna Zsolt 129,6
Az Úrban van reményem, * lelkem bízik igéjében.
 
 
2. antifóna Zsolt 130,6
Isten népe, * bízzál az Úrban, bízzál az ő nagy kegyelmében.
 
130. zsoltár • Gyermeki bizalom az Úrban
Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű. – Mt 11,29
 
Nem gőgös az én szívem, Uram, * szememben nincsen kérkedés.
 
Nem járok nagy ügyek után, * sem erőmet felülmúló csodák után.
 
Békében nyugszik a lelkem, * miként a gyermek anyja ölében.
 
Miként a kicsi gyermek, * olyan a lelkem.
 
Bízzál az Úrban, Izrael, * most és örökkön-örökké!
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
2. antifóna Zsolt 130,6
Isten népe, * bízzál az Úrban, bízzál az ő nagy kegyelmében.
 
3. antifóna Jel 15,4
Hozzád jön, Urunk, * a föld minden nemzete és eléd borulva imád téged.
 
Újszövetségi ének (Jel 11,17-18;12,10b-12a) • Isten ítélete
 
Hálát adunk neked, Urunk, mindenható Isten, † aki vagy, aki voltál és aki eljössz, * mert átvetted a főhatalmat és az uralmat.
 
A nemzetek haragra lobbantak, * de eljött az ideje haragodnak, és az ítéletnek a holtak fölött.
 
Jutalmazd meg szolgáidat: † a prófétákat és a szenteket, * és kik nevedet félik: kicsiket és nagyokat.
 
Eljött Istenünk üdvössége, ereje és országa, * és Fölkentjének uralma.
 
Mert letaszították testvéreink vádlóját, * ki éjjel-nappal vádolta őket Isten színe előtt.
 
Legyőzték őt a bárány vérével, † és tanúságának szavával, * és életüket sem kímélték mindhalálig.
 
Ezért örvendezzetek, mennyek, * és mindnyájan, benne lakók!
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
3. antifóna Jel 15,4
Hozzád jön, Urunk, * a föld minden nemzete és eléd borulva imád téged.
 
Olvasmány III. hét Róm 8,2
Tudjuk, hogy az egész természet velünk együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek csíráit, sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Meg vagyunk ugyan váltva, de még reménységben élünk.
 
Válaszos ének Zsolt 39,5
Boldog, kinek az Úrban van reménye, * aki bízik az Úr nevében.
Nem követi az eszteleneket s a hamis úton járókat. * aki bízik az Úr nevében.
Dicsőség az Atyának... Boldog kinek...
 
4. antifóna Tób 2,18
Azt az életet várjuk, * melyet Isten ad azoknak, kik megőrizték hűségesen hitüket őbenne, alleluja.
 
Magnificat Lk 1,46-55
[Zakariás házában Mária így szólt:]
 
Magasztalja lelkem az Urat, * ujjongjon szívem üdvözítő Istenemben.
 
Tekintetre méltatta alázatos szolgáló lányát: * lám, ezentúl boldognak hirdet minden nemzedék.
 
Mily nagy dolgot művelt velem * ő, a hatalmas, akit Szentnek hívunk.
 
Nemzedékről nemzedékre megmarad irgalma * azokon, akik félik őt.
 
Nagyszerű dolgokat művelt karja, * a szívükben gőgösöket széjjelszórta.
 
Uralkodókat űzött el trónjukról, * de a kicsinyeket magasra emelte.
 
Betöltötte az éhezőket minden jóval, * a gazdagokat elbocsátotta üres kézzel.
 
Fölkarolta szolgáját, Izraelt: * megemlékezett irgalmáról,
 
Melyet atyáinknak hajdan megígért, * Ábrahámnak és utódainak örökkön-örökké.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön örökké. Ámen.
 
4. antifóna Tób 2,18
Azt az életet várjuk, * melyet Isten ad azoknak, kik megőrizték hűségesen hitüket őbenne, alleluja.
 
Könyörgések III. hét
Alázatos lélekkel kérjük Istenünket, aki elküldte Fiát népe megváltására, és mondjuk:
     Jöjjön el a te országod!
 
Hálát adunk neked, Urunk, mert meghívtál bennünket az üdvösségre,
– Urunk, Jézus Krisztus dicsőségére.
Mind, akik megvallják nevedet,
legyenek egyetértők igéd igazságában,
– s legyenek buzgók szeretetedben.
Mindenek Alkotója,
Szent Fiad testi munkát végzett az emberek között;
– emlékezzél meg a munkásokról,
   akik arcuk verejtékével keresik kenyerüket.
Emlékezzél meg azokról is,
akik a testvéri szolgálatnak szentelték életüket,
– hogy az eredménytelenség vagy mások megvetése
   el ne térítse őket szándékuktól.
Légy irgalmas elhunyt testvéreinkhez,
– ne engedd át őket a Gonosz hatalmába.
 
Az Úr imádsága
Testvérek! Könyörögjünk, amint az Úr tanított minket imádkozni!
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség, mindörökké. Ámen.
 
Zárókönyörgés III. hét
Hallgasd meg, Urunk, hozzád könyörgő egyházad szavát, hogy néped – elnyervén bűnei bocsánatát – a te kegyelmedből kapja meg buzgóságát, a te segítségeddel nyerje el biztonságát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
 
Áldások
  1. Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség Lelkét!
  2. Jussatok el mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére!
  3. Isten Fia adjon nekünk érzéket, hogy megismerjük az igaz Istent!
  4. Töltsön el titeket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a reményben a Szentlélek erejéből bővelkedjetek!
  5. Az igazság Istene tanítson meg benneteket minden igazságra!
  6. Az Úr hajlítsa szíveteket magához, hogy mindig az ő útjain járjatok!
  7. Nyissa fel szemeteket Istenünk, hogy a sötétségből az ő világosságára jussatok, és helyet kapjatok a szentek között!
  8. Ismerjétek meg Krisztusnak minden ismeretet felülmúló szeretetét, és teljetek be Isten egész teljességével!
  9. Kegyelem legyen mindnyájatokkal, akik el nem múló szeretettel szeretitek Urunkat, Jézus Krisztust!
  10. Gyarapítson és gazdagítson titeket az Isten a szeretetben egymás és mindenki iránt!
A mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak † és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindörökké!
 
Az imaóra befejezése
Mondjunk áldást az Úrnak!
Istennek legyen hála!
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

Bencés zsolozsma K O M P L E T Ó R I U MSZERDA ÉVKÖZI IDŐBEN, I. HÉT

Esti ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Jan
26
SZERDA ÉVKÖZI IDŐBEN, I. HÉT
K O M P L E T Ó R I U M
Az imaóra kezdése
Istenem, hallgass hívásomra! Uram, siess segítségemre! Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen. Alleluja!
 
Lelkiismeret-vizsgálat, bevezethető a következőképpen:
Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg a nap folyamán elkövetett bűneinket!
 
vagy:
Testvéreim! Valljuk meg Isten előtt vétkeinket!
 
vagy:
Testvéreim! Mielőtt nyugovóra térnénk, kérjük Istentől bűneink bocsánatát!
 
vagy:
Testvéreim! Mindnyájan rászorulunk Isten irgalmára. Szálljunk magunkba, és bocsássunk meg szívből egymásnak, hogy Isten irgalmára mi magunk is méltók legyünk!
 
Bűnbánat
Urunk, Istenünk, könyörülj rajtunk,
– mert vétkeztünk ellened és testvéreink ellen!
Urunk, mutasd meg nekünk irgalmasságodat,
– és add meg nekünk az üdvösséget!
 
vagy:
Jézus Krisztus, téged elküldött az Atya, hogy gyógyítsd a töredelmes szívűeket: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, te eljöttél, hogy magadhoz hívd a bűnösöket: Krisztus, kegyelmezz!
– Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, te az Atya jobbján ülsz, hogy közbenjárj értünk: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
 
vagy:
Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem! Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz.
 
vagy:
Jézus Krisztus, utunk és példaképünk: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
Jézus Krisztus, kiengesztelődésünk és megváltásunk: Krisztus kegyelmezz!
– Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, a hit szerzője és beteljesítője: Uram, irgalmazz!
– Uram, irgalmazz!
 
Befejezés
Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre.
– Ámen.
 
Himnusz
I. Lit.Hor.
Immár a nap leáldozott
Teremtőnk, kérünk tégedet,
Kegyelmed oszd most gazdagon,
S őrizzed, óvjad népedet.
 
2. A szívünk rólad álmodik,
S pihentében is rád tekint,
Ha felkel fényes, új napunk,
Dicsőségedről énekel.
 
3. Adj üdvösséges életet,
Izzíts lelkünkben új tüzet,
A ránk törő rút éjhomályt
Világosságod rontsa szét.
 
4. Add meg, Teremtő jó Atyánk,
Urunkért, Jézus Krisztusért,
Ki véled és Szentlelkeddel
Uralkodik menny trónusán. Ámen.
 
vagy
 
II. Lit.Hor.
Krisztus, te nap vagy és világ,
Ki megtörsz éjt, sötét homályt,
Atyád világossága vagy,
Add boldogító fényedet.
 
2. Urunk, most együtt kérlelünk:
Ez éjszakán maradj velünk,
Békéd nyugalma töltsön el,
Így testünk, lelkünk megpihen.
 
3. Takarja álom bár szemünk,
A szívünk itt virraszt veled.
Õrizd, jobboddal támogasd
A benned bízó híveket!
 
4. Oltalmazd néped, Istenünk,
A cselvető gonoszt letörd;
Ne hagyd magára népedet,
Hisz érte adtad véredet!
 
5. Dicsérünk téged, szent Atyánk,
És Krisztust, az örök királyt;
S a Szentlelket, ki éltetőnk,
Szép ének áldja szüntelen! Ámen.
 
vagy
 
III. Brev. Maur.
Hálát zeng most néked szívünk,
A napnak múltán, jó Atyánk,
Árnyával az éjjel közeleg,
Imánk esengve száll feléd.
 
2. Bűnnel sokszor bántott e nap,
Engesztelőn kérlel szavunk:
Ősellenség gonosz nyila
Rajtunk ne ejtsen új sebet!
 
3. Bősz vad módján jár most körül
A Sátán és zsákmányt keres;
Védő szárnyad borítsd reánk,
Atyánk, őrizzen szent kezed!
 
4. Véget nem ér fénylő napod;
Mikor ragyog már fel nekünk?
Békességes, örök hazánk
Mikor lesz végre már miénk?
 
5. Áldunk, Isten, te jó Atya,
Áldunk, bűntől váltó Fiú,
S téged, Lélek, vigaszt adó,
Áldón magasztal hű szívünk. Ámen.
 
Antifóna Zsolt 45,8.9
Jákob Istene erős várunk, * jöjjetek s lássátok tetteit, a csodákat, miket végbevitt a földön.
 
45. zsoltár • Isten a mi menedékünk, a mi erős várunk
Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: „Velünk az Isten” – Mt 1,23
 
Isten a mi menedékünk és erős várunk, * minden szorongattatásban biztos segítség.
 
Még ha megremeg is a föld, ezért nem félünk, * még ha a hegyek a tenger mélyébe dőlnek is,
 
Ha háborognak és zúgnak is vizei, * és viharától a hegyek remegnek.
 
Csörgedező patakok üdítik fel Isten városát, * a Magasságbeli szentséges sátorát.
 
Nem rendül meg soha, mert Isten lakik benne, * Isten oltalmazza már kora hajnalban.
 
Népek háborognak, országok inognak, * mennydörgő szózatától a föld is megremeg.
 
Velünk van a Seregek Ura, * Jákob Istene erős várunk.
 
Jöjjetek és lássátok az Úrnak tetteit, * a csodákat, miket a földön végbevitt.
 
Véget vet a háborúnak szerte a földön, † szétzúzza az íjakat, a lándzsákat eltöri, * elégeti tűzben a pajzsokat.
 
„Álljatok meg és lássátok be: az Isten én vagyok! * fölséges a nemzetek fölött, fölséges az egész földön.”
 
Velünk van a Seregek Ura, * Jákob Istene erős várunk.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak * és Szentlélek Istennek.
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor * és mindörökkön-örökké. Ámen.
 
Antifóna Zsolt 45,8.9
Jákob Istene erős várunk, * jöjjetek s lássátok tetteit, a csodákat, miket végbevitt a földön.
 
Olvasmány Ef 4,26-27
Testvérek, ha haragusztok is, ne vétkezzetek! A nap ne nyugodjék le haragotok fölött! Ne engedjetek az ördögnek!
 
Válaszos ének
Uram, tebenned remélek, * kezedbe ajánlom lelkem.
V. Megváltottál engem, Uram, hűséges Istenem. * kezedbe ajánlom...
Dicsőség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. R. Uram...
 
Antifóna
Ments meg minket, Urunk, * mikor ébren vagyunk. Őrizz meg minket, ha alszunk, hogy Krisztus Urunkkal virrasszunk, és békességben nyugodjunk.
 
Nunc dimittis (Lk 2,28–32)
[Simeon így áldotta Istent:]
 
Bocsásd el most szolgádat, Uram, * szavaid szerint békességben;
 
Hiszen már látta szemem az dvösséget, * melyet minden népnek készítettl,
 
Hogy felragyogjon világosságára a pogányoknak, * és dicsőségére népednek Izraelnek.
 
Dicsőség az Atyának és Fiúnak, * és Szentlélek Istennek,
 
Miképpen kezdetben, most és mindenkor, * és mindörökkön örökk. Ámen.
 
Antifóna
Ments meg minket, Urunk, * mikor ébren vagyunk. Őrizz meg minket, ha alszunk, hogy Krisztus Urunkkal virrasszunk, és békességben nyugodjunk.
 
Zárókönyörgés
Szelíd és alázatos szívű Urunk, Jézus Krisztus, aki édes igát és könnyű terhet raksz követőidre, fogadd el mai napunk jószándékait és tetteit! Adj nyugodalmas éjszakát, hogy holnap készségesebbek legyünk szolgálatodra, aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
 
Áldások
Pap vagy diakónus:
Áldjon meg és őrizzen meg titeket az Isten! – Ámen.
Ragyogtassa reátok arcát, és legyen hozzátok irgalmas! – Ámen.
Fordítsa felétek tekintetét, és adja meg nektek békességét! – Ámen.
 
vagy:
A békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen: őrizze meg szellemetek, lelketek és testetek egészen feddhetetlenül Urunk Jézus Krisztus eljöveteléig! – Ámen.
 
vagy:
Töltsön el benneteket a reménység Istene a hit teljes örömével és békéjével, hogy a reményben a Szentlélek erejébõl bővelkedjetek! – Ámen.
 
vagy:
Tegyen titeket méltóvá Isten a szentek sorsára, aki kiragadott benneteket a sötétség hatalmából, és áthelyezett szeretett Fia országába! – Ámen.
 
vagy: (egyéni imádkozás esetén)
Nyugodalmas jóéjszakát és boldog halált adjon nekünk a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek! – Ámen.
 
Mária-antifóna
Salve, * Regina, mater misericordiae. Vita, dulcedo, et spes nostra, salve. Ad te clamamus, exsules, filii Hevae. Ad te suspirámus, gementes et flentes in hac lacrimarum valle. Eia ergo, Advocata nostra, illos tuos misericordes oculos ad nos converte. Et Jesum, benedictum fructum ventris tui, nobis post hoc exsilium ostende. O clemens, O pia, O dulcis Virgo Maria.
 
Üdvözlégy Királynő, * nagy irgalmasság anyja, élet, édesség boldog remény, áldunk. Hozzád kiáltunk Évának száműzött fiai. Hozzád fohászkodunk sóhajtva, zokogva, hozzád, e siralomvölgyben. Kérünk tehát, kegyes közbenjárónk, fordítsd felénk mindenkor éber szemedet üdvösségünkre. És Jézust anyaságod áldott szent gyümölcsét, nekünk e földi út végén mutasd meg. Ó áldott, ó édes, ó jóságos, szép Szűz Mária.
Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."