Bálint Sándor Ünnepi KalendáriumSkolasztika

Napi Ima2 imádkozás /layout/img/logo.png

Feb
10
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Skolasztika

Skolasztika, középkori magyar alakjában Kolos, Szent Benedek húga volt.

 

A Debreczeni-kódexben olvasható legendája szerint* klastromában bátyja egyszer több fráter kíséretében meglátogatta. Istenes társalgásba merülve, rájuk alkonyodott. Benedek menni akart, Skolasztika hiába kérlelte, hogy éjszakára maradjon nála. Erre e nömös szűz öszve kucsolván kezét, reája hajtván fejét az asztalon, kéré az Úristent, hogy essét anna, hogy bátyja mehetne az éjszaka az ő klastromában: Az égen egy kicsiny fölleg sem volt, most azonban villámlás, mennydörgés, hatalmas zápor kerekedett, és így Benedek kénytelen volt társaival visszamaradni. Csak reggel térnek a kolostorukba. Harmadnapra imádság közben húga lelkét egy nömös szépséges fejér galamb képében látta távozni. Megilletődött bátyja Skolasztikát ezután a maga előkészített koporsajába fekteti.

 

Kolos a középkorban még igen kedvelt asszonyi keresztnév volt. A hagyomány szerint így hívták Szent István sánta húgát is. Az ő számára alapította a somlóvásárhelyi bencés apácamonostort. Kultuszának emléke Vizsoly freskóképe és a garamszentbenedeki apátság faszobra (1483).* Barokk Skolasztika oltára van a celldömölki apátság templomának.*

Tudomásunk szerint népünk már csak a kalendáriumi helye miatt tartja számon. Ezen a napon szedték meg a múlt században Kiskunfélegyházán* a Gyümölcsoltó Boldogasszonykor való szemzéshez az oltóágat.

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."