Negyven vértanú, a toroczkai nép ajkán Negyven Szentek. A pogány Licinius Nagy Konstantin vetélytársa és a birodalom keleti részeinek ura volt. Alatta negyven római keresztény katona szenvedett ezen a napon Sebaste városában jeges vízbe vetve, vértanúhalált (320). Legendájukat kódexirodalmunk nem tartja számon. Hazai ikonográfiai emlékükről sem tudunk. A jámbor hagyomány szerint így imádkoztak: negyvenen szállottunk e küzdőtérre, negyvenen érjük el az örök élet koronáját. Tiszteletreméltó szám, amelyet te Urunk negyven napi böjtöddel megszenteltél. Illés negyven napi böjttel kereste az Urat és elnyerte látomását.^*

A pozsonyi jezsuita játékszínen előadták (1629) a Negyven Vértanú történetét.^*

Emléknapjukhoz – tudomásunk szerint – hazánkban csak egyetlen, ünneprontó hagyomány fűződik. Mohácsi sokacok mesélik, hogy előestéjén egy asszony szőtt. Figyelmeztették, hogy ne dolgozzék, mert holnap Negyven Vértanú ünnepére virradnak. Hányavetien felelte: én nem bánom, csak szenvedjenek, én azért csak befejezem a munkámat. Két hét múlva hirtelen meghalt.

A monda nyilván onnan ered, hogy valamikor a téli szövést-fonást eddig a napig be kellett fejezni, mert az asszonynépre már a tavaszi munka várakozott. Más közeli, hasonló jellegű határnapok Gertrud (márc. 17), guzsalyütővasárnap (Laetare).

Pincehely szőlőművesei ezen a napon jelképesen megmetszik a föld négy sarkán álló tőkéket.

Ha ezen a napon fagy, akkor göcseji néphit^* szerint még negyven napig lehet a fagytól tartani. A hiedelem nyilvánvalóan időjárási föltételezésből sarjadt.