Mátyás napjához országszerte inkább csak időjárási regulák fűződnek. Mátyás ront, ha talál (= megolvasztja, megtöri a jeget), ha nem talál, csinál (= ha már nem talál jeget, akkor faggyal köszönt be). Pontosan ez a hercegszántai sokác rigmus értelme is: Sveti Matija led razbija. Kad ga nema, on ga sprema. Hajósi^* és baranyai németek ajkán: Mathias bricht Eis, hat er keins, so macht er eins.

Néhány kalendáriumhoz kötött történetnek Mátyás is hőse. Így a mohácsi magyarok mesélik, hogy az Úr városukba küldte Mátyást jeget törni, a szekcseiek azonban eléje állottak, pálinkával itatták. A lekenyerezés után Mátyás visszafordult, a várvavárt jégtörés elmaradt. Ezután Isten Gergelyt küldte a földre, őt meg a báriak borral tartották vissza. Most már az Úr nevelőapját, az igaz Józsefet küldte a tavaszváró emberek közé, aki azután baltájával meg is törte a Duna jegét. Hasonló mondákról még Üszögös Szent Péter, illetőleg Gergely és Benedek napjánál emlékezünk meg.

Mátyás önálló középkori ábrázolását nem ismerjük, de természetesen mindig ott szerepel az apostolok oltárán (Kassa, Késmárk, Szepesszombat). Mátyásról egyébként az Érdy- és Debreczeni-kódexben olvasunk. Ez azonban inkább élettörténet, vita és nem legenda.

Egyetlen patrociniumáról tudunk: Vágújhely (Nové Mesto, kápolna).

Mátyás apostol vértanúságának eszköze és így ikonográfiai jelvénye a szekerce. A nép képzelete a szent ünnepe és a közeledő tavasz között kapcsolatot teremtett: mintegy az apostol szekercéje töri meg a tél hatalmát. Így tartja Apátfalva népe is. Csíkszentmártonban az a tréfás hiedelem járja, ha nem indul meg a jégzajlás, akkor Mátyás a jégtörő csákányát pár hétre még éleztetni adta. Dugonics András jeles mondásai között olvassuk: Tapogatva jár, mint Mátyás után a róka a jégen.

Jellemző kiszombori hiedelem, illetőleg gyakorlat, ha fagy van ezen a napon, akkor jeget olvasztanak. Úgy vélik, hogy így majd a nyáron nem lesz jégverés. Magyarbánhegyes idősebb népe szerint ma, nevenapján osztja ki Mátyás a madaraknak a sípokat, hogy ismét hozzáfogjanak az énekléshez.

Algyő asszonyai az e napon tojt lúdtojást megjegyzik, mert ültetésnél szerencsésnek tartják. Más nézet szerint azonban a mátyástojás nem kerül a lúd alá. Azt hiszik, hogy úgyis hiába: elvész, mögugrik a liba alól.

Mátyás magyarországi kultuszának az Árpád-korban még nincs nyoma. Okleveles följegyzésekben csak a XIV. században kezd keltezésként szerepelni. Hazai tisztelete nyilván a középkori aacheni magyar zarándoklatokkal függ össze, amelyek Mátyás apostolnak trieri ereklyéit is útjukba ejtették, idehaza pedig tiszteletét terjesztették. Erről a búcsújárásról készülő munkánkban szólunk bővebben. A névnek hazánkban Mátyás király adott tekintélyt, aki az ünnep vigiliáján született.

Régi kalendáriumaink a szökő napról Mátyás ugrása néven emlékeznek meg, mert az apostol ünnepe ilyenkor 25-re ugrik előre.

A göcsejiek a ma fogott bárminő halra ezt mondják: megfogtam Mátyás csukáját. Ettől egész éven át szerencsés halászatot remélnek.^* A csukát a régi szegedi halászok is szent halnak tekintették.^*