Ákos, deákosan Achatius, ókeresztény vértanú. A keresztesháborúk idején költött legenda szerint Hadrianus császár idejében tízezer katonatársával együtt az Ararát hegyén keresztre feszítették, mert nem áldoztak a pogány isteneknek. Ezért a napot a Tízezer Vértanú ünnepe gyanánt is számon tartották. Achatius et Socii ünnepe hazánkban először a XIV. századbeli pozsonyi misekönyvben bukkan föl. Az egyik katona fejereklyéjét az egri székesegyház őrizte.^*

A legenda szerint keresztre feszítésük idején a nap hatodik órájában nagy földrengés támadt, ők azonban félelem helyett azoknak testi-lelki egészségéért, boldogulásáért imádkoztak, akik majdan böjttel és hallgatással hozzájuk könyörögnek. A kilencedik órában kiadták lelküket. Testüket újabb földrengés tépte le a keresztről. Angyalok földelték el őket.^*

Mint mondottuk, a legenda a keresztesháborúk idején bontakozott ki, nyilvánvalóan a lovagoknak bátorsággal és hittel való fölvértezésére. Künstle szerint a kultusz a maga teljességében a középkor végen, a XV. század folyamán vált általánosabbá, éspedig Közép-Európában, Ausztriában, Csehországban, de hozzátehetjük, hazánkban is.

A Tízezer Vértanú gótikus faszobrát őrzi Besztercebánya (Szent Borbála-oltár 1509).^*

Rokitó (Rokytov 1460)^* és Malompatak (Mlynica) főoltárának egyik táblaképe (1515) a Tízezer Vértanút ábrázolja. A Szépművészeti Múzeumnak is van Jankovich Miklós hagyatékából hasonló tárgyú, föltétlenül hazai eredetű táblaképe.^*

Egy másik ábrázolását, egy szárnyasoltár maradványát Lietava váralji templomában őrzik. A várkápolnából hozták le ide. Az 1510 táján festett kép a Tízezer Vértanút örökítette meg. A helyi hagyomány azonban úgy tudja,^* hogy a tatárjárás idejéről való: a tatárok a várhegyről dobálják le a hegyre húzódó népet az alján letűzött hegyes karókra.

Oltármesterségük virágzott a gyulafehérvári (1400)^* és nagyváradi (1478) székesegyházban. Bihar templomába jutott a Tízezer Vitéz ereklyéiből (1438)^*. Tiszteletük korszerűségére jellemző, hogy a kolozsvári vargák céhe is őket tisztelte patrónusul.^*

A Háromkirályokkal egyetemben társpatrónusai voltak a túróci, azaz znióváraljai premontrei prépostsági templom Corpus Christi-kápolnájának (1520).^*

A Tízezer Vértanú a Szentföld-élmény tükröződéseként gótikus Kálvária-ábrázolásainkon is föltűnik. Így Bártfa (1500), Berki (Rokycany, 1480), Kisszeben (Sabinov, 1520), Nagyszeben (Brukenthal-Múzeum, 1480) szárnyasoltárán, illetve képtábláin.^*

Az Ákos keresztnév már az Árpád-korban felbukkan. Nem lehetetlen, hogy még pogánykori névhagyatékunkhoz tartozik. A hangzásbeli rokonság következtében Achatius vértanúval azonosították. Föltehetően az Ákos elmagyarosodott alakját őrzi az Agácz, Agócs, Agócsi (Achatii), Akács, Akacs családnév.^*

Ákost lovagként, száraz ággal a kezében szokták megörökíteni. Hazai ábrázolásáról nem tudunk. Nyilván a reformáció szólt közbe, hogy már nem választották templomi védőszentnek sem. Keresztnévként barokk főuraink körében bukkant föl és máig megőrizte uras, sőt uralkodó hangulatát. Sajátosképpen napjainkban vált divatnévvé.

Ákos egyúttal a Tizennégy Segítőszent egyike.