(2) „…nem mindenkié a hit” (2Thessz 3,1–5)

A nyári szünetben a családdal Dörgicsére látogattunk, Káli professzor birtokára – ő a magyar lombikbébiprogram atyja. A birtokon olyan két- és négykerekű csodákat lehetett szemügyre venni, amelyek ritkaságszámba mennek. Ilyen például a De Tomaso Mangusta, amelyből mindössze négyszáz készült, és csupán százötven jutott el Európába. Szinte „repülésre kész” állapotban láttuk ezt a járművet – olyan ritka, hogy csak néhány ember mondhatja el magáról: birtokol egy Mangustát. Mégis, mindenféle szívfájdalom nélkül ott hagytam. Lehet élni nélküle is. El tudom fogadni ezt az állapotot. Azt viszont nehezebben, hogy nem minden, számomra kedves emberé a hit. Mennyien feszültek már neki a Szentírásnak, s mégsem találták meg Istent! Keresték a sorokban és a sorok között. Ahogy az Az Úr csodásan működik kezdetű ének is mondja: „Ki kétkedőn boncolja őt, / Annak választ nem ád.” Pál apostol itt nem a meggyőzés szándékával tekint a hitetlenekre, hanem mint akiket ki kell rostálni. A thesszalonikai levélből úgy tűnik, ezek az emberek akadályozták a gyülekezetet abban, hogy az evangélium terjedjen, és Isten nevére áldás és dicsőség szálljon. Felesleges teherként, visszahúzó erőként utal rájuk – akiktől meg kell szabadulni. Jézus tanítása azonban kiszélesíti ezt a látásmódot. A búza és konkoly példázatában azt olvassuk: „Hadd nőjön együtt mind a kettő az aratásig…” (Mt 13,30) Ő türelemre int, míg Pál inkább a közösség védelmére összpontosít. Azt szeretné, hogy az alkalmatlan, hitetlen, farizeusi emberek miatt ne érje gyalázat a keresztyén közösségeket – és nem utolsósorban magát Istent. Thesszalonikában, úgy tűnik, kevesen bírták a tiszta evangéliumot, a gáncsoskodás nélküli hitet. Olyan ritka volt ez, mint a fehér holló. Vagy mint a De Tomaso Mangusta. A hit nem birtokolható úgy, mint egy autó. Nem lehet megvásárolni, sem kiérdemelni. Ajándék, amelyet csak nyitott szívvel lehet befogadni.