Az Ige Mellett „MENJETEK EL, ÉS HIRDESSÉTEK:EGÉSZEN KÖZEL VAN MÁR A MENNYEK ORSZÁGA!”

Napi Ima1 imádkozás /layout/img/logo.png

Máj
31

(7) „MENJETEK EL, ÉS HIRDESSÉTEK: EGÉSZEN KÖZEL VAN MÁR A MENNYEK ORSZÁGA!” (MÁTÉ 10,1–15)

JÉZUS KIKÜLDI TIZENKÉT TANÍTVÁNYÁT.

– 1. Isten országa Jézus Krisztusban közel van, itt van, kiteljesedőben van!

– 2. Elsődleges feladatunk az Isten országának hirdetése: először a sajátjainknak: családunknak, népünknek (5–7), majd a világnak (Máté 28,18–20). Az Isten országának hirdetése Isten uralmának a meghirdetését jelenti. Isten országának megvalósulását hirdetjük, ahol Isten örök rendje, valamint megváltó, szerető hatalma határoz meg mindent, mint ahogy a mágnes a vasreszelék minden apró szemcséjét a maga „boldog” helyére segíti. Isten országának hirdetése a legfőbb feladatunk! Minden tevékenységünkben ez határoz meg bennünket. Minden ebből következik.

– 3. Isten országának hirdetése közben maga Isten cselekszik. Ezért Isten országának hirdetését jelek kísérik, hiszen ahol Isten uralkodik, ott többé nem a betegség, a halál, a bűn leprája győzedelmeskedik, és ott többé nem a gonosz diktál (8). Isten országának hirdetése közben nem az eredményre, nem a jelekre, nem a megélhetésre törekszünk, hanem „csak” végezzük azt, amire az Úr elhívott bennünket, és Ő gondoskodik eredményről, megélhetésről; vagyis Ő cselekszik (9–15).

– 4. Mennyei hatalmat és erőt ad ahhoz a szolgálathoz az Úr, amire elhívott bennünket (1). Az Isten éltető Lelke hitet ajándékoz nekünk, és az Úrtól kapott feladatra pedig betölt bennünket, ahogy azt a prófétákkal tette. Ez a pünkösd csodája.

*

Ne szerezzetek! (9) Ne törekedjetek az aranyért és ezüstért, a tarisznyába való élelemért, a ruházatért, se a „botért”; azaz a támaszt jelentő biztonságért. Az Úr ezeket megadja nektek, amikor arra van szükségetek, hiszen méltó az Úr ügyében szorgoskodó munkás a maga járandóságára; mindazokra, amelyekre szüksége van (6,33). Amit nagyon akarunk, azt elveszítjük, mert minden emberi erőfeszítés, egy határon túl, elfelejt az Úrra tekinteni. Ám, az Úrra tekintve, Őneki élve adatnak javak, egzisztencia, támasz; pont akkor és pont annyi, amennyi szükséges.

1Mózes 29

Kattintással jelezd, ha együtt imádkozol velünk!
Ezt az imát 0 alkalommal imádkoztad el.
Ezt az imát még nem imádkoztad el!

További imák

Promoted products

Küldetésünk

Amikor a szeretet és a béke nyelvét használjuk, ez lehetővé teszi számunkra, hogy párbeszédet folytassunk másokkal, még azokkal is, akik különböznek tőlünk. Ezzel a párbeszéddel kezdjük jobban megérteni egymást, lehetővé téve számunkra, hogy kövessük Jézust egy békésebb világ megteremtésében. ​​​​​​A Kattints és Imádkozz egy lehetőség, hogy a most élő generációk a digitális világban megváltozzanak. "Isten hűséges és a reményünk benne olyan, mint egy szilárd horgony az égben."