(37–38) „Péter így szólt hozzá: Uram, miért ne követhetnélek most? Az életemet adom érted! Jézus így válaszolt: Az életedet adod énértem?” (Jn 13,36–38)

A minket körülvevő világ azt sugallja, hogy az embernek folyton önbizalmat és magabiztosságot kell mutatnia. Ez csak még inkább megnehezíti, hogy az ember tisztában legyen saját képességeivel, és sokszor alul, gyakran viszont túlértékeljük magunkat. Péter is félreértékelte magát, elbizakodott volt abban a tekintetben, hogy ő mennyire hűséges Jézushoz. Fogadkozott: akár az életét is képes odaadni érte. „Bizony, bizony, mondom neked, mire a kakas megszólal, háromszor tagadsz meg engem” (38). Jézus ismeri Pétert, tudja, hogy még nincs az elköteleződésének azon a fokán, amit gondol és állít magáról. Péternek súlyos felismerések sora kell ahhoz, hogy megtanulja, nem képes Jézust úgy és annyira szeretni és követni, amennyire gondolja. Jézus pedig súlyos felismerések során formálja őt olyan hűséges szolgájává, aki végül mégiscsak képes lesz a Jézusért magát odaáldozó életre. Az önzését hátrahagyó, nyugodt, kiegyensúlyozott életet ma is csak a Jézussal való napi kapcsolat formáló ereje révén lehet megkapni.