(7) „…és Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban.” (Fil 4,1–9)

Jézus Krisztus életére tekintve tényleg azt látjuk, hogy ő a megtestesült békesség. Kibékíti a világgal a házasságtörő nőt is, a sántának visszaadja a templomot: a gyógyult bemehet az Isten házába. A halottnak új életet ajándékoz. De valójában ezeknél is mélyebb a változás: az embert hozza békességbe Teremtőjével. Azzal, hogy kinyitja a menny kapuját, és engedi, hogy az ember Isten közelébe kerüljön. A helyére. Ez nem feloldódás a semmiben, hanem élet. Ez a békesség. Milyen csodálatos, mikor a helyünkön lehetünk! Mint amikor a puzzle-darab pontosan oda kerül, ahová való. Isten arra törekszik, hogy oda tegye a kirakós darabját, ahová kell. Krisztus egész életében ezen munkálkodott. S kibékít a halállal is. Hiszen az ember nem tudja, de nem is akarja elfogadni a halált. Nem is kell. Mert Isten sem békül ki vele, nem is tud, hiszen távoli tőle – hanem legyőzi. Képzelhetjük, az örökké élőtől, az öröktől fogva valótól mennyire messze áll a halál, mégis vállalja a kereszten!