(9) „Békében fekszem le […]!” (Zsolt 4)

A Károli-fordítás használóit talán meglepi, hogy a 4. vers (kedveltjévé választott az Úr) az új fordításban egészen másként szól: az Úr csodákat tesz hívével. A bonyolult magyarázat helyett olvassuk el a Zsolt 17,7-t, ahol Dávid Isten megkülönböztetett kedvezéséért, csodálatos kegyelméért könyörög. Csodálatos kegyelem, hogy Isten őt választotta ki és különítette el királyi dicsőségre (1Sám 16), hogy gazdagsággal és jóléttel áldotta meg! De mindezeket felülmúló öröme (8), hogy imádságát meghallgatja, kiutat ad neki szorult helyzetéből, sőt, tágas teret nyit számára (vö. Zsolt 118,5), és éjszakáit nem életerőit felemésztő szorongásban kell töltenie (vö. Zsolt 32,4), hanem elrejtőzhet Isten oltalmában. A szövetségi hűség áldását idézi: „az örök Isten a te menedéked”, és „biztonságban lakhat Izráel” (5Móz 33,27.28). Vagyis nem sztoikus nyugalomra hív, hogy közönyösen zárjuk ki életünkből a nehézségeket és a félelmeket, ezzel ugyan hiába áltatnánk (és altatnánk) magunkat. Istenbe vetett hitre és bűnbánatra szólít: „beszéljetek szívetekkel” (5., Károli-ford.). Mert az Úr álmukban is eleget ad azoknak, akiket szeret (Zsolt 127), s ha ő velünk, ki ellenünk (Róm 8,31). Titkos csoda: ha Istennel megbékülünk, megszűnünk önmagunk ellensége lenni. Ez a sorrend.