(48) „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?” (Lk 22,47–53)

Júdás csókja megegyezéses jel volt (Mk 14,44), része annak a tervnek, amelyet Júdás megbeszélt a főpapokkal a kézre adás módjáról (22,4). A csók a baráti vendégszeretet pótolhatatlan kifejezése (7,45); a csók a megbocsátó apai szeretet mindenekelőtt való bizonyítása, ezzel fogadta vissza az atya a tékozlót (15, 20); a csók a Krisztus-követők szeretetgesztusa (Róm 16,6), a Jézussal-lét örömének és biztonságának a szent jele. Jézusra ellenben teljes készültséggel, talpig fegyverben vonulnak ki, mint egy veszedelmes rablóra (aki valójában Barabás volt – vö. Jn 18,40), akit csak erővel lehet lefogni. Júdás csókja kiszolgáltatja Jézust, az elfogására érkezők biztosra mehetnek. Az áruló halálba csókolja Isten felkentjét. Ez itt a 2. zsoltár rettentő kiforgatása. „Csókoljátok a fiút!”, hirdeti a messiási ének a hatalmasoknak (Zsolt 2,12). Az Isten elleni lázadás sötétsége uralkodik el, íme, Isten báránya így veszi magára és így veszi el a világ bűneit. Tanítványait leinti, ő már megvívta az engedelmesség harcát. Ellenségeit is megáldja – a sebesült templomszolgát meggyógyítja. A világosság a sötétségben fénylik (Jn 1,5).