(13) „…magához hívta, akiket akart...” (Mk 3,13–21)

Jézus az éjszakát a hegyen – Lukács szerint imádkozva (Lk 6,12) virrasztotta végig, mielőtt az őt követő tágabb tanítványi körből kiválasztott tizenkettőt, akiket az ősegyház apostoloknak (küldött, követ) is nevezett. (Jelképesen ők képviselték Izráel 12 törzsét.) Abban a korban a „hallgatók” választottak „professzort”, a tanítványok tanítómestert, és vele szinte együtt is éltek. Jézusnál nem lehetett jelentkezni, nem írt ki pályázatot, hogy a legalkalmasabbakat vegye maga mellé, hanem azokat hívta magához, „akiket akart”. Jézus egyedül az Atyával egyeztetett, aki „Krisztusban kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt” (Ef 1,5) A választottak gyülekezete nem is lehetne sokszínűbb, mert nem érdeklődési kör, műveltség, képzettség vagy pártállás, hanem a szuverén Isten belátása szerinti az összetétele. Nem azért, hogy vitatkozzanak, versengjenek vagy elmélkedjenek, hanem hogy vele legyenek, és azután elküldje őket, hirdessék az Igét, és a tőle kapott hatalommal kiűzzék az ördögöket. Hozzá menni, vele lenni, és követként őt vinni másokhoz is: erre a szolgálatra választott minket is, és alkalmasságunk is tőle van.