(22) „…Belzebub van benne…” (Mk 3,22–30)

Még családja is azt gondolta Jézusról: megzavarodott, pedig ők zavarodtak össze, mert nem tudták megítélni, mi a történések igazi eredete. Talán ezért akarják kivonni az események sűrűjéből, nehogy valami őrültséget kövessen el. Az írástudók azonnál rá is sütik: „Belzebub van benne!” (Baál-Zebub, a filiszteusok istene, „a magas lakás ura”, „a legyek ura”, a gonosz lelkek legfőbbike.) Pedig nekik tudniuk kellett volna, mi a démoni és mi Istentől való. Jézusnak helyre kell tennie és meg kell ítélnie eltorzult gondolkodásukat: a Sátán nem űzheti ki a Sátánt! „Lehet-e a jégből lángot csiholni?” (Kálvin) Csak nála hatalmasabb erő kötözheti meg a gonoszt, csak a Lélek tüze olvaszthatja fel a jeget. Aki Jézusban tisztátalan lelket lát, az éppen annak a Léleknek mond ellent, aki egyedül képes úrrá lenni a gonoszságon. „…vizsgáljátok meg a lelkeket…” (1Jn 4,1) A tanítványok pünkösdkor megkapták a lelkek megítélésének ajándékát, az ősgyülekezetekben pedig már közösségi kegyelmi ajándékként gyakorolták (1Kor 14). A példázat ma is beszédes: az az ország, háznép, amelyik az ellenkezőjét teszi, mint amit helyesnek tart, kivetkőzik önmagából, szétmállik és elpusztul. „A Lelket ne oltsátok ki…” (1Thessz 5,19)