(1) „ …szolgáltass nekem igazságot [...] !” (Zsolt 26)

Az imádkozó ember a jeruzsálemi templomba menekül. Vádolják, ő pedig saját ártatlanságát bizonygatja Isten előtt. Nem erkölcsi önigazolás ez, hanem Isten hűségébe, szeretetébe vetett bizalom. Amikor Salamon király felszentelte a templomot, ezt kérte Istentől: „Ha majd valaki vétkezik felebarátja ellen, és arra kényszerül, hogy esküt tegyen, ő pedig idejön, és esküt tesz oltárod előtt ebben a házban, te halld meg a mennyből, és tégy igazságot a te szolgáid ügyében: bizonyítsd rá a bűnösre bűnösségét, és olvasd fejére a tettét; az igaznak pedig bizonyítsd be igazságát, és bánj vele igazsága szerint!” (1Kir 8,31k)

Jézus élete, halála és feltámadása nekünk ezt a helyet az ő bűnbocsátó szeretetében készítette el: „Ki vádolná Isten választottait? Hiszen Isten az, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Krisztus Jézus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk. Ki választana el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver? […] Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban” (Róm 8,33 kk).