1 A karmesternek: „A hajnali szarvas” kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. 2 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok! 3 Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni. 4 Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei. 5 Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket. 6 Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg. 7 De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép. 8 Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják: 9 Az Úrra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte! 10 Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin. 11 Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem. 12 Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen! 13 Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok. 14 Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán. 15 Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben. 16 Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél. 17 Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat. 18 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám. 19 Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek. 20 Ó, Uram, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre! 21 Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából! 22 Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat! 23 Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben. 24 Kik az Urat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle, Izráel utódai, mind! 25 Mert nem veti meg és nem utálja az elesettek nyomorúságát, nem rejti el orcáját előlük, segélykiáltásukat meghallgatja. 26 Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt. 27 Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az Urat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor! 28 A föld legvégéig mindenkinek eszébe jut az Úr, és megtérnek hozzá, őelőtte borul le a népek minden nemzetsége. 29 Mert az Úré a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken. 30 Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani. 31 Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek. 32 Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.