Az élet IGÉJE 2025 november Boldogok a békeszerzőkmert őket Isten fiainak fogják hívni. Mt 5,9
Napi Ima83 imádkozás 

„Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.” (Mt 5,9)
Nemrégiben egy olasz egyetemek által létrehozott megfigyelőközpont arról számolt be, hogy egy év alatt több mint egymillió gyűlöletüzenet jelent meg a neten. A legdurvábbak a külföldiekre, a zsidókra, és mindenekelőtt a nőkre irányulnak.
Természetesen nem általánosíthatunk, de mindannyian tapasztaltunk már a családban, a munkahelyen, vagy sportolás közben veszekedést, sértéseket és ellentéteket, amelyek megosztják és veszélyeztetik a társadalmi együttélést. Globális szinten jelenleg 56 fegyveres konfliktus van a világon, a második világháború óta most van a legtöbb, és nagyon magas a civil áldozatok száma.
Ebben az összefüggésben Jézus szavai még provokálóbbak, igazak és erőteljesebbek:
„Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.”
„Minden nép, minden ember érzi, hogy szíve mélyén békére, összhangra, egységre vágyik. Mégis látjuk, hogy minden erőfeszítés és jó szándék ellenére többezer éves próbálkozás után sem vagyunk képesek szilárd és tartós békét teremteni.
Jézus azért jött, hogy elhozza nekünk a békét, melyről azt mondta, hogy nem olyan, mint amit a »világ ad«[1], mert nem csak a háború, a civakodás, a megosztottság vagy a sérelmek megszűntét jelenti. Az »Ő« békéje mindezt magába foglalja, de ennél sokkal több: az élet és az öröm teljessége, az ember épsége minden tekintetben, a népek közötti szeretetben megvalósuló szabadság és testvériség.”[2]
Az ehavi életige a hetedik a boldogságok közül, amelyekkel a hegyi beszéd kezdődik (Mt 5-7). Jézus, aki mindezeket megtestesíti, tanítványaihoz fordul, hogy eligazítsa őket. Figyeljük meg, hogy a nyolc boldogság többes számban van megfogalmazva, tehát nem az egyéni magatartást vagy a személyes erényeket húzza alá, hanem a közösség etikáját hangsúlyozza, amely valamely csoportra jellemző.
„Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.”
„Kik tehát a »békeszerzők«? A hetedik boldogmondás a legaktívabb, kifejezetten gyakorlati; igei kifejezése hasonlít ahhoz, amelyet a Biblia első verse használ a teremtés kifejezésére. Kezdeményezésre és igyekezetre utal. A szeretet természeténél fogva teremtő […], és bármi áron törekszik a kiengesztelődésre.
Azokat hívják Isten gyermekeinek, akik megtanulták a béketeremtés művészetét és gyakorolják, akik tudják, hogy nincs kiengesztelődés életünk odaajándékozása nélkül, és hogy békére kell mindig és mindenáron törekedni. […] Ez nem egyéni munka, nem saját képességeink gyümölcse, hanem a Krisztustól kapott kegyelem megnyilvánulása, aki a mi békénk, aki Isten gyermekeivé tett bennünket.”[3]
„Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.”
Hogyan éljük tehát ezt az igét? Először is terjesszük mindenütt az igaz szeretetet! Aztán lépjünk közbe, amikor a békét fenyegetik körülöttünk! Néha elég szeretettel, a lehető legmélyebben meghallgatni a vitában álló feleket, és máris látható a kiút.
Soha ne adjuk fel, amíg a sokszor semmiségekért megszakadt kapcsolatokat helyre nem állítottuk. Talán indítványozhatnánk a munkahelyünkön, az egyesületünkben vagy az egyházközségünkben olyan alkalmakat, amelyek a béke jelentőségét tudatosítják. Számtalan kisebb-nagyobb ilyen irányú kezdeményezés van a világban: felvonulások, koncertek, kongresszusok, önkéntes munka, amely beindítja a nagylelkűség áradatát, és építi a békét.
Léteznek békére nevelő programok is, mint például a „Living Peace”[4]. Eddig már több mint 2600 iskola és csoport csatlakozott a kezdeményezéshez, az öt kontinensen több mint kétmillió gyermek, fiatal és felnőtt vesz részt benne. A békére nevelő programok közé tartozik a Chiara Lubich „A szeretet művészete” c. könyve nyomán megalkotott „Béke dobókocka” is: az oldalaira írt mondatok segítenek a békés kapcsolatok építésében. És ide tartozik a világszerte megrendezett „Time Out” is: minden délben 12 órakor egy perc csend, elmélkedés vagy ima a békéért.
Augusto Parody Reyes és az életige csoport gondozásában
[1] vö. Jn 14,27
[2] C.Lubich, Az élet igéje, 2004. január, Új Város, 2004/1.
[3] Ferenc pápa, általános kihallgatás, 2000. ápr. 15. https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-katekezise-mindig-es-mindenaron-bekere-kell-torekedni
A pápa IMASZÁNDÉKA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
Imádkozzunk a pápával JÉZUSSAL az este SZOMBAT
XIV. Leó pápa VIDEÓJA A vízhiány megakadályozásáért 2026 szeptember
XIV. Leó pápa Úrangyala imádsága Évközi 22. vasárnap
Napi szent KALKUTTAI SZENT TERÉZ, SZŰZ
A nap Szentje Kalkuttai Szent Teréz
Diós István - Napi kenyerünk Szentlecke Ez 34,10–16 Evangélium Mt 16,13–19 Nagy Szent Gergely pápa egyházatya
Bálint Sándor Ünnepi Kalendárium Rozália
Kalkuttai Szent Teréz (1910-1997) A szegények anyja és védelmezője A Szeretet Misszionáriusai rend alapítója
Az élet IGÉJE – „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A törvény teljesítése a szeretet.” (Róm 13,10) – 2026 szeptember
A Szentek kincsesháza Kempis Tamás Uram, vakságban vagyunk,
Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 23. vasárnapra Lépések
Istenes versek Szerdahelyi Szedenits István: Jövök Uram!
Cseri Kálmán A kegyelem harmatja Előlegezett bocsánat
Az Ige mellett – Bogárdi Szabó István „…a feltámadás példájává lett.” Zsid 11,17–22
Napi Ige és Gondolat Egy gyógyulás útja – 5. 2026 szeptember 5. szombat
KILENCED Szűz Mária kilenc hónapos magzati életének és születésének tiszteletére – Hetedik nap
Kalkuttai Szent Teréz Az élet himnusza 